Borárverés: már csak 12 nap. Neves művészek is elfogadták a jótékonysági eseményen való részvételt
Már csak tizenkét nap van a jótékonysági borárverés kezdetéig, ezért a Hír Televízió az esemény kezdetéig minden nap jelentkezik a borárverés híreivel a 19.30-as híradó után. Ebben érdekességeket, újdonságokat tudhatnak meg az esemény résztvevőiről, és a borokról.
Dátum: 2004-01-21 18:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19253
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:26:12.524369, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Több neves művész is elfogadta meghívásunkat az eseményre. Fábry Sándor például maga is ajánlott egy különlegességet. Gulyás Dénesnek sem ez lesz az első ilyen esemény, amelyen rész vesz, hisz maga is árverezett már bort.
HírTV - fidesz.hu