Ökumenikus imahét Debrecenben
A világ békessége azáltal gyarapszik, minél többen hordozzák Isten békéjét - mondta Bosák Nándor római katolikus megyés püspök szerdán, az ökumenikus imahét keretében, a debreceni Szent Anna Székesegyházban rendezett ökumenikus találkozón.
Dátum: 2004-01-21 19:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19259
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:26:14.411067, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Az igazi béke Istentől származik, erről tesznek együtt hitvallást a különböző egyházakhoz tartozó hívek" - tette hozzá a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia alelnöke.
Bosák Nándor utalt arra, hogy a világ tele van békétlenséggel, háborúskodással, gyűlölettel "külsőleg és a szívekben is".
Meggyőződését fejezte ki, hogy a közös imádságnak van ereje: a békesség Isten ajándéka az ember számára, de azt be is kell fogadnia az embereknek.
"Ahol a lélek munkálkodik és ültet le egymás mellé különböző felekezethez tartozó keresztényeket, ott tudunk emlékeztetni Jézus Krisztusra" - mondta a római katolikus székesegyházban tartott igehirdetésében Bölcskei Gusztáv református püspök.
A Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke kijelentette: a lélek, aki Krisztushoz vezet teheti áldottá az együttlétet, az imahetet is.
Feltette a kérdést, hogy vajon mi magunk kire emlékeztetünk a környezetünkben, a családunkban. Utalt arra, hogy talán nincs olyan ember, akit Teréz anya vagy Albert Schweitzer nevét hallaná, az ne a krisztusi gondoskodásra, szeretetre gondolna.
"De vajon kire emlékeztetünk mi keresztényként, egyházanként, gyülekezetenként. Tudjuk-e emlékeztetni a világot arra, hogy Isten elküldte egyszülött fiát".
Bölcskei Gusztáv a végezetül arról szólt, hogy "az imahéten, amikor egymás iránti nyitottsággal, szeretettel tudunk együtt lenni, emlékeztetni kell a magyar társadalmat, miért van az, hogy alig telt el tíz-egynéhány esztendő és azok, akik valamikor egy akarattal együtt tudtak ülni egy sátorban, hogy megváltoztassák a nyomorult világot, amelyben élünk, ma már nem tudnak egymással szót érteni.
A református püspök annak a meggyőződésének adott hangot, hogy az imahét erre is példával szolgál: bár furcsán nézhetnek egymásra a hívek, aztán rájönnek, hogy mindannyian ugyanazt mondják csak kicsit másként, más formában, de együtt emlékeznek Krisztusra.
Ezért jó együtt lenni, "Krisztus békessége nyugodjon meg rajtunk" - mondta Bölcskei Gusztáv, a debreceni Szent Anna Római Katolikus Székesegyházban, ahol az igehirdetést követően az iraki nép megsegítésére rendeztek gyűjtést.
MTI - fidesz.hu