Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lemondott a korrupciógyanúba keveredett államtitkár

Önként nyújtotta be lemondását a kormányfőnek a francia igazságügyi tárca államtitkára, mert kenőpénzek elfogadása és közvagyon megkárosítása gyanújával nyomozás indult ellene. Pierre Bédier előző esti döntését követően az Élysée (elnöki hivatal) csütörtök reggel bejelentette az új államtitkár kinevezését.


Dátum: 2004-01-22 11:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19274
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:26:19.210758, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Bédier, aki ellen korábbi polgármesteri tevékenységével kapcsolatban merült fel passzív korrupció és közvagyon megkárosítása eltitkolásának gyanúja, az egymást követő francia kormányok íratlan, de következetesen alkalmazott gyakorlatához igazodva járt el: a "Bérégovoy-Balladur-jogszokás" erkölcsi szabályához igazodva a hivatalos bűnvádi eljárás kockázatának felmerülésével egy időben leköszönt hivataláról.

A gyanúba keveredett államtitkár szerda este, a vizsgálóbírónál lezajlott hatórás meghallgatás és a vádemelés lehetőségét ismertető hivatalos tájékoztatás után, az igazságügyi palotából szabadlábon távozva benyújtotta lemondását Jean-Pierre Raffarin kormányfőnek. A miniszterelnök tudomásul vette beosztottja elhatározását, de az ártatlanság vélelmének elvét hangsúlyozva változatlan bizalmáról biztosította Bédier-t.

Mantes-la-Jolie volt polgármestere ellen öt személy tett bejelentést azt állítva, hogy 1999-2000-ben több alkalommal szemtanúi voltak annak, hogy az akkori városi elöljáró pénzes borítékokat fogadott el, aminek fejében egyik közeli jó barátja nyert el jelentős bevételekkel járó közpályázatokat. A gyanúsított szerint szimpla rágalmazásról van szó, a feljelentők az érintett vállalkozó iránti személyes elfogultság és bosszúvágy miatt akarják besározni őt és ismerősét.

A szocialista Francois Mitterrand elnöksége idején volt kormányfő, Pierre Bérégovoy idejére datálódik az első ilyen jellegű eset, amelyben egy megvádolt kormánytag még a hivatalos vádemelés előtt önként vált ki a kabinetből. Ezt a gyakorlatot azóta valamennyi francia kormányzat - bal és jobboldali egyaránt - követte.

Az előző öt esetben négyből felmentéssel végződött a jogi eljárás, az ötödik ügy, amelyben Raffarin kormányának egy másik volt államtitkára az érintett, még nem zárult le. A legemlékezetesebb példa Dominique Strauss-Kahn, az előző, szocialista Jospin-kormány volt gazdasági csúcsminiszterének személyéhez kötődik. Őt több mint két évi nyomozás és bűnvádi vizsgálat után mentesítette valamennyi vád alól az igazságszolgáltatás.

Bédier posztját az Élysée-palota csütörtök reggeli közleménye szerint Nicole Guedj ügyvédnő, az UMP emberi jogokkal foglakozó testületének országos titkára veszi át.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek