Hajdú-Bét Rt.: Elrendelték a nyomozást
A Fidesz tegnap sajtótájékoztatón hívta fel a figyelmet a Hajdú-Bét Rt. csődközeli helyzetére s arra, hogy ezért nem kis részben a szocialista kötődésű tulajdonost, a cégből milliárdokat kiáramoltató Wallis Rt.-t terheli a felelősség. A pénzüket követelő termelők rendőrségi feljelentése nyomán a Debreceni Városi Ügyészség az ügyben nyomozást rendelt el.
Dátum: 2004-01-22 13:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19279
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:26:20.737327, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Megalapozottnak találta a pénzüket hiába követelők panaszát, és elrendelte a nyomozást a Hajdú-Bét Rt. ügyében a Debreceni Városi Ügyészség. Az eljárás jelentős kárt okozó csalás megalapozott gyanújával ismeretlen tettes ellen indult. Az összességében húszmilliárd forinttal eladósodott Hajdú-Bét Rt. ötmilliárd forinttal tartozik a termelőknek. A gazdák azt is kérik a hatóságtól, hogy állapítsák meg a beszállítók számát, kilétét, illetve az egyes hitelezőkkel szemben fennálló tartozások nagyságrendjét. Kérik továbbá annak kinyomozását, hogy mi történt az árukészlettel. A termelők szerint választ kell kapniuk arra a kérdésre is, hogy a Wallis Rt., a Hajdú-Bét Rt. tulajdonosa kapcsolt vállalkozásain keresztül milyen összegeket vett ki a baromfi-feldolgozó társaságból.
Forrás: Magyar Nemzet, 2004. január 22.
fidesz.hu