Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Le Pen kitoloncolná az illegális bevándorlókat

Jean-Marie Le Pen, a szélsőjobboldali Nemzeti Front (FN) vezére 30 százalék fölötti eredmény elérését tűzte célul maga elé az elnökválasztás második fordulójára, ennél alacsonyabb arányt már nem tekintene sikernek.


Dátum: 2002-04-26 15:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1818
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:26:04.594943, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szélsőjobboldali elnökjelölt az LCI hírtelevíziónak adott interjúban magabiztosan deklarálta, hogy az elnökválasztás május 5-i döntőjében képes lesz ennél "sokkal jobb" teljesítményt nyújtani, szerinte ugyanis ez az "egyedüli esély arra, hogy Franciaországban változás történjék".

A vasárnap óta napról-napra népesebb tiltakozó diákmegmozdulásokat a "gyűlölet" megnyilatkozásainak bélyegezte. Csütörtöki tévéfellépése napján Franciaország 253 városában vagy 350 ezer középiskolás és főiskolás diák tüntetett az utcákon Le Pen idegengyűlölő programja ellen. A szavazópolgárok tömeges részvételét, Le Pen elutasítását követelték az elnökválasztási voksoláson, jelszavaikban Franciaország becsületének helyreállítására hívtak fel.

Az FN vezére azzal vádolta ellenfelét, Jacques Chiracot, hogy a "köztársaság zászlajába burkolózva" ő szítja a megmozdulásokat, együttműködve a "szélsőséges marxista szakszervezetekkel".

Az LCI riporterének kérdésére kifejtette, hogy a rendezetlen jogállású külföldiek eltávolítását - az Európai Unióból való kilépés és a frank visszaállítása mellett - egyik politikai prioritásának tekinti, meg akarja védelmezni Franciaországot attól, hogy "elmerüljön" az idegenek tengerében. Konkrét elképzeléseit vázolva közölte, hogy "átmeneti gyűjtőtáborokba" tervezi elhelyezni a hivatalos iratokkal nem rendelkező bevándoroltakat, mielőtt kitoloncolnák őket az országból. Hozzáfűzte, hogy az internáltaknak "viszonylagos komfortot kíván biztosítani" a táborokban, s hazatranszponálásukat "humánusan és fokozatosan" fogják lebonyolítani.Harminc százalék fölötti választási reményeit, mint értésre adta, arra a számításra építi, hogy a baloldali tábor vezetőinek Chirac támogatására felszólító állásfoglalásai dacára szavazóik jelentős számban fognak távolmaradni a május 5-i voksolástól.

Ezúttal sem kímélte ellenlábasát: azt vetette Chirac szemére, hogy a szocialista miniszterelnökkel, Lionel Jospinnel "társbérletben" töltött öt év alatt "semmit nem tett a kormányfő esztelen szocialista politikájának feltartóztatásáért", s államfői funkciójában "meggyalázta valamennyi elnöki jogosítványát".

Visszautasította azt a felvetést, hogy Hitlertől kölcsönözte választási jelszavát, melyben magát "szociális alapon baloldali, gazdasági szempontból jobboldali, nemzeti elkötelezettségében Franciaország" megtestesítőjének nyilvánította. Hivatkozása szerint választási lózungját "a New York-i zsidó polgármester", Michael Bloomberg egyik megnyilatkozása ihlette.

Kapcsolódó elemek