Diákhitel Veszteségkalkulátor készült
A Medgyessy-kormány hatalomra kerülése óta immár másodszor emeli a diákhitel kamatát, holott a 2002-es választási ígérete arról szólt: csökkenteni fogják. A Diákhitel Veszteségkalkulátor arra vállalkozik, hogy matematikai modellel kiszámolja, kinek-kinek mit is jelent ez a kamatemelés. A Diákhitel Veszteségkalkulátor mindazoknak a jelenlegi és volt egyetemistáknak, főiskolásoknak reális képet ad a jövőre vonatkozóan, akik most veszik fel vagy már felvették a hitelt.
Dátum: 2004-01-22 15:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19288
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:26:23.442692, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A diákhitel azt tette lehetővé, hogy a főiskolát és egyetemet végzett fiatalok végzés utáni jövedelmük egy részét előre megkapják, és abból fedezni tudják tanulmányaikkal járó magasabb költségeiket. A diákhitel egy emelkedő ország eszköze arra, hogy ne kallódjanak el tehetséges fiataljai. Arra szolgál, hogy a szaktudással és ne olcsó bérrel versenyezzünk a világpiacon.
Az Orbán-kormány 2001 szeptemberében a 119/2001 (VI.30.) kormányrendelettel indította el a diákhitel-programot. Az volt a célkitűzésünk, hogy minden tanulni akaró fiatal hozzájuthasson ehhez a hitelhez, és tanulmánya befejezése után ki-ki lehetőségeihez képest, családja életét nem megterhelő módon vissza tudja azt fizetni.
A diákhitel azt tette lehetővé, hogy a főiskolát és egyetemet végzett fiatalok végzés utáni jövedelmük egy részét előre megkapják, és abból fedezni tudják tanulmányaikkal járó magasabb költségeiket. A diákhitel egy emelkedő ország eszköze arra, hogy ne kallódjanak el tehetséges fiataljai. Arra szolgál, hogy a szaktudással és ne olcsó bérrel versenyezzünk a világpiacon.
Még az Orbán-kormány alatt - mivel működés közben a program kitűnőre vizsgázott - több, a hallgatók kedvezően érintő változás történt. A 11/2002 (I.30) kormányrendelet lehetővé tette a hitel félévenkénti egyösszegű felvételét, a 113/2002 (V.23) rendelet pedig a felvehető hitel felső határát havi 25.000Ft-ra módosította.
A hitelt számos politikai támadás érte a szocialista-szabad demokrata ellenzéktől. Támadták a Fideszt, hogy túl gyorsan emeli a felvehető hitel felső határát, ám most ezt a lépést - a tények ellenére - maguknak vindikálják.
Sokallták a hitel induláskori 9,5%-os kamatát, és ennek csökkentését ígérték. Kormányra kerülésük óta a hitel kamata most emelkedik másodjára: először 9,92%-ra, majd a mai napon bejelentették: a Medgyessy-kormány újra emelte a hitel kamatát, ezúttal 11,95%-ra.
A Medgyessy-kormány elhatárolódik a kamatemeléstől: részben a Nemzeti Bankra mutogat, részben az Orbán-kormányra, részben pedig bagatellizálja a következményeket, és riogatással vádolja azokat, akik kiszámolják a következményeket.
A Diákhitel Veszteségkalkulátor arra vállalkozik, hogy matematikai modellel kiszámolja, kinek-kinek mit is jelent ez a kamatemelés. Éppen ezért a szocialista-szabad demokrata hatalom első két vádjáról csak annyit jegyzünk meg, hogy a jegybanki kamat leginkább annak a jelzőszáma, hogy a pénzügyi piac szereplői mennyire bíznak egy országban, mekkora felárért hajlandó az aktuális költségvetés hiányát finanszírozni. Ez a felár az inflációhoz viszonyítva most 6% körül van, ami nem is olyan régen még 1,5% körül volt. Ennyit tesz: ha egy kormánynak nincs gazdaságpolitikája, kapkod, és valótlan számokra építi költségvetését.
A Fidesz a diákhitel megalkotásakor arra számított, hogy Magyarországon hosszú távú lesz az a bizakodás és felemelkedés, ami az Orbán-kormány alatt még jellemző volt. Ezért változó a kamat, mert úgy gondoltuk, hogy a folyamatosan csökkenő kamatszint mellett ezzel járnak jól a hallgatók. Ma is úgy gondoljuk, hogy a jelenlegi gazdasági visszaesés átmeneti lesz, és egy polgári kormány ismét emelkedő pályára állítja a nemzetet.
Mivel a Fidesz által a kamatemelés következményeiről közzétett - valóban riasztó - számokat számos támadás érte, közzétesszük a modellt, amit használtunk, illetve programunk segítségével bárki kiszámolhatja, mennyibe kerül neki - most éppen a diákhitelen keresztül - a kormány elhibázott ténykedése.
Pokorni Zoltán és Tállai András mai sajtótájékoztatóján bejelentette: törvényjavaslatot nyújtanak be, amely szerint a munkaadó - mintegy utólagos tanulmányi szerződésben - vállalhatná át a hiteltörlesztést úgy, hogy ez a kiadás mentes lenne a járulékos költségvetésektől.
fidesz.hu