Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Rendezni végre közös dolgainkat

A környezetvédelemről szóló párbeszéd fontosságára hívták fel a figyelmet a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Szabad Európa-listájának képviselőjelöltjei és a párt zöld tagozata, illetve civil szervezetek képviselői csütörtökön a Fidesz budapesti székházában tartott tanácskozásukon.


Dátum: 2004-01-22 15:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19289
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:26:23.732295, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz az európai uniós választásokra való felkészülés részeként kerekasztal-beszélgetéseket szervez Rendezni végre közös dolgainkat címmel.

Az első megbeszélést követő sajtótájékoztatón Schmitt Pál, a Fidesz alelnöke és Medgyesy Balázs, a zöld tagozat vezetője egyaránt kiemelte a környezetvédelmi kérdések jelentőségét az Európai Unióban.

A környezetvédelem minden ember hétköznapjaira meghatározó befolyással van, hiszen ettől függ mennyire egészséges környezetet tudunk biztosítani a gyermekeink felneveléséhez, hogy megtudjuk-e őrizni hazánk természeti kincseit. A környezetszennyezés azonban nem ismer határokat, hívta fel a figyelmet Medgyesy Balázs, majd példaként említette az elmúlt évek sajnálatos történéseit: a ciánszennyezéssel kapcsolatos problémákat, Bős- Nagymaros ügyét.

- Nagyon fontos, hogy olyan új eszközöket találjunk, amelyek Magyarország környezeti biztonságát érdemben szolgálhatják - szögezte le Medgyesy Balázs.

A zöld tagozat elnöke rámutatott: amennyiben egy elkötelezett, a nemzeti érdekeket hangsúlyosan megjelenítő magyar európai parlamenti képviselőcsoport jelenik meg az unióban, akkor az EU új eszközöket biztosít Magyarország környezeti biztonságának növeléséhez.

A környezetvédelem akkor válik hangsúlyossá, ha széles körű párbeszéd valósul meg körülötte. A politikus elmondta: fontosnak tartja, hogy Magyarország is hozzájusson a környezetvédelmi felzárkózást biztosító forrásokhoz.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek