Betegnyúzó Kökény-reform
Sajnálatos módon Kökény Mihály számára a reform nem jelent mást, csak azt, hogy pénzt vesz el a kórházaktól, a betegektől - mondta Selmeczi Gabriella az egészségügyi miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján elhangzottakra reagálva.
Dátum: 2004-01-22 18:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19299
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:26:26.641923, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kormányzat egészségügyi reformja elvonást jelent a szférának - mondta Selmeczi Gabriella csütörtökön az MTI-nek.
- Sajnálatos módon Kökény Mihály számára a reform nem jelent mást, csak azt, hogy pénzt vesz el a kórházaktól, a betegektől - jelentette ki a fideszes képviselő.
Kökény Mihály azt mondta, hogy az egészségügyi reform újabb szakasza az átláthatóbb, hozzáférhetőbb és több szolidaritást biztosító ellátórendszer kialakítását célozza. A kórházigazgatók levelet kaptak arról, hogy intézményük 2004-ben hány millió forinttal kap kevesebbet. Februártól nagymértékű gyógyszerár-emelés is várható - hívta fel a figyelmet Selmeczi Gabriella.
A miniszter úgy kívánja "kifehéríteni" a hálapénzt, hogy a betegekkel akar többet fizettetni a szolgáltatásokért - mondta a politikus.
- Kökény Mihály lassan a legrosszabb pénzügyminiszterekkel veszi fel a versenyt abban, hogy mennyi pénzt lehet elvenni a betegektől, az egészségügytől - szögezte le.
MTI - fidesz.hu