Újabb szocialista rágalmak
A PSZÁF rendszeresen, fizetett hirdetésekben és közleményekben hívta fel a lakosság figyelmét arra, hogy e szövetkezetek nem tartoznak jogkörébe és nincs garancia az ott befektetett pénzek visszafizetésére. Bár hatáskörébe nem tartozik, a PSZÁF megtette a szükséges bejelentéseket a rendőrség és az ügyészség felé - szögezi le a PSZÁF közleménye.
Dátum: 2004-01-22 18:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19303
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:26:27.970183, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) hamisnak nevezte csütörtöki közleményében a szervezet működésével kapcsolatban megfogalmazott szocialista vádakat.
A PSZÁF megdöbbenéssel értesült arról az "újabb súlyos politikai támadásról", amelyet Molnár László szocialista képviselő intézett ellene az ingatlanbefektetési szövetkezetek kapcsán - áll az MTI-hez eljuttatott dokumentumban.
Molnár László sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy megelőzhető lett volna a csődbe jutott ingatlanszövetkezet betéteseinek a károsodása, ha a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete jelezte volna a tudomására jutott anomáliákat.
"A jelenlegi törvények alapján az ingatlanbefektetési szövetkezetek nem tartoznak a PSZÁF ellenőrzési jogkörébe. Ennek ellenére az elmúlt években a PSZÁF volt az egyetlen olyan közigazgatási szervezet, amely valamennyi lehetséges nyilvános fórumon felhívta a figyelmet ezen intézmények működési kockázataira" - olvasható a közleményben.
A PSZÁF rendszeresen, fizetett hirdetésekben és közleményekben hívta fel a lakosság figyelmét arra, hogy e szövetkezetek nem tartoznak jogkörébe és nincs garancia az ott befektetett pénzek visszafizetésére. Bár hatáskörébe nem tartozik, a PSZÁF megtette a szükséges bejelentéseket a rendőrség és az ügyészség felé - áll a dokumentumban.
A közlemény szerint a PSZÁF évek óta javaslatokat tesz az ingatlanbefektetési szövetkezetek szigorú törvényi szabályozására a jogalkotó szerveknek.
E jogszabály-alkotási kezdeményezés egyik fontos részeként, a PSZÁF javaslatára módosultak a szövetkezeti törvények, megtiltva a szövetkezeteknek, hogy a tagi kölcsön igénybe vételének lehetőségét és hozamígéreteket nyilvánosan hirdessenek - olvasható a felügyelet kommünikéjében.
MTI - fidesz.hu