El-Baradei további együttműködésre buzdítja Iránt
Az együttműködés folytatására szólította fel a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatója csütörtökön az iráni vezetést. Mohamed el-Baradei a davosi Világgazdasági Fórumon újságírók előtt úgy nyilatkozott: - Nagyon jól tudják (az irániak), mennyire fontos, hogy a NAÜ arra a következtetésre jusson: az iráni program békés célú.
Dátum: 2004-01-22 19:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19307
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:26:29.191183, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Nyilvánvalóan súlyos következményekkel járna, ha nem folytatódna a szervezet és Irán közötti együttműködés - tette hozzá. A főigazgató korábban arra figyelmeztetett: a NAÜ az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé utalja az ügyet, ha az együttműködés hiányát tapasztalja Teherán részéről.
Mohemed el-Baradei azt is elmondta: az általa irányított szervezet munkatársai nem találtak arra vonatkozó bizonyítékot, hogy Irán külföldről szerzett be urán dúsítására alkalmas berendezéseket.
- Az irániakkal együtt azon dolgozunk, hogy tisztázzuk az urándúsítással kapcsolatban felmerült valamennyi kérdést - jelentette ki.
Diplomaták szerint Teherán minden eddigi ígérete ellenére azon van, hogy minél több, urándúsításra alkalmas centrifugára tegyen szert. A dúsított urán éppúgy szolgálhat atomerőművek fűtőanyagául, mint atombomba alapanyagául.
MTI - fidesz.hu