Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Húsexporttilalom: az agártárca már egy éve tudott róla

Már tavaly januárban figyelmeztettek az amerikai élelmiszer-ellenőrök, hogy hiányosságokat tártak fel az USA-ba exportáló magyar húsüzemekben. A jelzés az agrár- és a külügyi tárcához is eljutott, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) őszig kapott haladékot a hibák kiküszöbölésére. Ez nem sikerült, ezért még az előírásoknak megfelelő húsüzemek exportját is felfüggesztették.


Dátum: 2004-01-23 07:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19314
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:26:31.291608, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Egy éve tudott egy esetleges amerikai húsexportvétóról az agrártárca - tudta meg a Magyar Nemzet minisztériumi forrásokból. Az amerikai mezőgazdasági minisztérium ellenőrei ugyanis minden évben tartanak egy átfogó vizsgálatot a nekik szállító húsüzemeknél. Így volt ez 2003 januárjában is, amikor az ellenőrzés eredményei ránk nézve elkeserítőek voltak; elsősorban állat-egészségügyi és élelmiszer-biztonsági hiányosságokat kifogásoltak, valamint bizonyos állatorvosok és más szakmabeliek e témához való hozzáállása sem találtatott megfelelőnek. Az ellenőrök akkor úgy tájékoztatták a magyar felet, hogy ha záros határidőn belül nem változtatnak a hiányosságokon, kénytelenek lesznek betiltani az Egyesült Államokba irányuló magyar húsexportot.

***

Ez a jelentés eljutott a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumba is, sőt a Külügyminisztérium is értesült az amerikai vizsgálat eredményéről. A probléma foglalkoztatta az FVM szakembereit is, mert értesüléseink szerint a húsfeldolgozó üzemek 2003. januári felülvizsgálata során felvetődött kérdésekben áprilisban egy telekonferencia-beszélgetést is folytattak a Food Safety and Inspection Service munkatársaival. Ekkor a magyar fél ígéretet tett arra, hogy rendezi a problémákat a 2003 őszére időzített rendkívüli inspekció, azaz felülvizsgálat idejére.

Az őszi ellenőrzés azonban éppen azt állapította meg, hogy a korábban felvetett hiányosságokat az érintettek nem küszöbölték ki, azaz sem a húsüzemek, sem a magyar állat-egészségügyi szervek nem tettek hathatós lépéseket a hibák megszüntetésére.

Úgy tudjuk, hogy az amerikai kifogás a foltozott szállítószalagokra korlátozódott, de erős kritikát kapott bizonyos vállalatok HACCP-rendszere is, és erről - a korábbiakhoz hasonlóan - tájékoztatták Bálint Tibor országos főállatorvost is. A szállítószalag hiányosságait egyébként nem az amerikai ellenőrök, hanem az uniós inspektorok kifogásolták a Kométánál. A cég exportjogát mindemellett a magyar élelmiszer-biztonsági szervek is felfüggesztették decemberben, és csak a hónap utolsó napjaiban oldották fel a tilalmat. Mindez azonban független az amerikai intézkedéstől, azzal csak annyiban vág össze, hogy a cégnél az amerikai ellenőrök is komoly hiányosságokat tártak fel.

A hazai húsosszakma diszkriminatívnak tartja az exportstopot, mert olyan üzemekre is kiterjed, amelyek megfelelnek az előírásoknak. Szanyi Tibor, az FVM politikai államtitkára tegnap úgy vélekedett, hogy a helyzet nem szerencsés, ám az amerikai döntés diszkriminatív szándékát nem érzi. Hozzátette: jó esetben azok a cégek, amelyek megfelelnek az amerikai követelményeknek, már áprilistól újra szállíthatnak az USA piacaira.

Forrás: Magyar Nemzet, 2004. január 23.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek