Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gyurcsány takarékoskodást hirdet - százmilliókért

Kétszázmillió forintos összeget szán idén, a takarékosság évében a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium (GYISM) úgynevezett médiavásárlási feladatokra - tudta meg a Magyar Nemzet. A tárca hirdetéseinek elhelyezésével és azok formátumainak megtervezésével a Media Insight Médiaügynökség Kft.-t bízták meg.


Dátum: 2004-01-23 07:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19316
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:26:31.876819, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Saját költségvetéséből sokat fordít pályázati célokra a Gyurcsány Ferenc vezette GYISM, ez már a korábbi évekre is jellemző volt - nyilatkozta Szigetvári Viktor, a tárca sajtófőnöke. Kérdésünkre kifejtette: a bruttó 250 millió forintos megbízásra többek között azért volt szükség, mert a nyertes médiaügynökség olcsóbban és tervezettebben tudja elhelyezni a hirdetéseket, nyomottabb árakon, mint közvetlenül a sporttárca.

A céget az elköltött összeg 1,2 százaléka illeti meg jutalékként. Véleménye szerint a nyílt közbeszerzési pályázat kiírásánál szempont volt az is, hogy a minisztérium a tízmillió forintot meghaladó hirdetések elhelyezésénél megsértené a közbeszerzési törvényt.

Szigetvári Viktor a minisztérium 25 milliárd forintos költségvetéséhez képest nem tartotta soknak a bruttó 250 millió forintos megbízást. Mint fogalmazott, a Bozsik-program reklámmarketingjére például 140 millió forintot költött a tárca az előző kormány alatt.

Szijjártó Péter szerint a GYISM vezetése átgondolatlanul használja fel a költségvetési pénzeket. Úgy véli, az olimpiai felkészülésre, a szakágak támogatására vagy például a fogyatékosok sportéleti támogatására alig jut pénz, az utóbbitól majdnem teljes egészében megvonták a forrásokat. Gyurcsány Ferenc nem célnak, hanem eszköznek, ugródeszkának tekinti munkahelyét, amelyet politikai ambícióinak akar alárendelni.

Forrás: Magyar Nemzet, 2004. január 23.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek