Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Fejőstehénnek nézik a gazdákat: tüntetésre készülnek a tejtermelők

A tavaly novemberi és decemberi tejelszámolás kapcsán literenként 8-12 forintot vonnak le a feldolgozók a termelőktől. Arra hivatkoznak, hogy novemberben kiürült a Tej Terméktanács EU-csatlakozási kasszája, és valamiből állni kell a kivitelből adódó veszteséget, többletköltséget. A gazdák a januári áraktól sem dobódtak fel, így megmozdulásra készülnek.


Dátum: 2004-01-23 10:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19324
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:26:34.235577, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A jelenlegi feldolgozói szerződéstervezetek szerint literenként 62-65 forintot kapnának a termelők megyénkben az extra minőségű, 3,6 százalékos zsírtartalmú tejért. A gazdák érthetően ebbe nem mennek bele, hiszen főként a takarmány- és az energiaárak emelkedése miatt egy liter tej előállításának önköltsége 82 forint. Tavaly 72 forint volt a tej literenkénti irányára, és ennek megfizetéséhez kötötte az állam a támogatást. Most nincs semmiféle irányár.

- Ha a terméktanácsi befizetéseinket is számoljuk, tavaly novemberre, decemberre literenként 15-20 forinttal kapunk kevesebbet a tejért a korábbiakhoz képest - hangsúlyozta a szarvasmarha-tenyésztők megyei választmányának tegnapi békéscsabai ülése után Krajcsovicz András elnök. - Mi, termelők úgy érezzük, hogy mindent megtettünk a tejpiaci egyensúly fenntartásáért. Az állammal és a feldolgozókkal ellentétben maradéktalanul befizettük a Tej Terméktanács kasszájába a megállapodásban rögzített összeget, valamint végrehajtottuk a korlátozást, 2002-höz képest 100 millió literrel csökkentettük a termelést.

A mostani átvételi árakat ugyanakkor már nem tudjuk lenyelni.

A Szarvasmarha-tenyésztők Országos Választmánya a tragikus állapotok, a gazdák végső elkeseredése miatt összehangolt megmozdulásra készül. Sorra alakulnak a megyékben a demonstrációs bizottságok, így megtörtént ez tegnap Békésben is.

Az áldatlan helyzetre kívánjuk felhívni a figyelmet - szögezte le Krajcsovicz András. - Felmerült az ülésen, hogy egy ideig ne értékesítsünk tejet a feldolgozóknak, hanem osszuk szét ingyen az emberek között. A feldolgozók telepeit torlaszoljuk el, hogy máshonnan, illegálisan se juthassanak tejhez. Volt olyan ötlet, hogy az országhatároknál akadályozzuk meg az import tej- és tejtermékek beszállítását. A különböző ötletek az országos választmány elé kerülnek, és a leghatékonyabb, a figyelmet a problémákra leginkább ráirányító módszereket választjuk.

Forrás: Nyemcsok László, Békés Megyei Hírlap, 2004. január. 23.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek