Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hajdú-Bihar megye: méltatlanul járt el a közgyűlés szocialista elnöke

Abszurdnak és a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés rangjához méltatlannak tartja a legutóbbi ülésen történteket Rácz Róbert a Fidesz frakcióvezetője. Tájékoztatása szerint a hajdúszoboszlói Idősek Otthona igazgatójának leváltásáról szóló előterjesztést - csakúgy, mint az ezt megelőző közgyűlésen - közvetlenül az ülés megkezdése előtt vette le a napirendről az előterjesztő Juhászné Lévai Katalin, a megyei közgyűlés elnöke.


Dátum: 2004-01-23 10:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19326
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:26:34.848472, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A frakcióvezető hangsúlyozta: az elnök asszony karja Damoklész kardjaként lebeg az igazgató feje felett, ami bármikor lesújthat. Hozzátette, ez az eljárás szabályos és elviekben bármennyiszer megismételhető, ám valahol határt kell ennek szabni.

Virág László frakcióvezető-helyettes elmondta: tartalmilag kifogásolják a Kenézy Gyula Kórház-Rendelőintézet főigazgatói munkakörének betöltésére kiírt pályázat előterjesztését. A Fidesz-frakció azt látná jónak, ha az orvosi diploma nem előnyként, hanem feltételként jelenne meg a végleges pályázati kiírásban.

A megyei közgyűlés elnöke nem kívánt reagálni a felvetésekre.

Forrás: Deol.hu

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek