Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Magyar Bálint komolyan gondolja a tandíj bevezetését?

A Fidesz szerint elfogadhatatlan a tandíj bevezetése, illetve az, hogy a kormány elhibázott gazdaságpolitikáját a hallgatókkal, s azok családjával fizettessék meg - tartalmazza a párt oktatási kabinetvezetőjének pénteki közleménye.


Dátum: 2004-01-23 18:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19349
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:26:42.088469, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Sió László emlékeztetett, hogy az oktatási miniszter pénteken az Európai Egyetemek Szövetsége (EESZ) budapesti tanácsülésén azt mondta: a felsőoktatási reform keretében Magyarországnak meg kell oldania a felsőoktatás finanszírozásának kérdését is, amelynek során nem lehet megkerülni a tandíj bevezetésének problémáját sem.

Mint mondta, elég nagy baj, hogy már a diákhitel kamatát is ilyen drasztikus mértékben kellett emelni; a tandíj bevezetése pedig azt jelentené, hogy tehetséges, de szegény családból származó fiatalok előtt zárnák be az egyetemek, főiskolák kapuit. Az Orbán-kormány oktatási államtitkára szerint nem tudni, hogy a napokban nyilvánosságra került mintegy 12 milliárdos, az oktatási tárcát érintő zárolás az oka ennek a bejelentésnek, esetleg tárgyalási taktikáról, zsarolásról, költségvetési alkudozásról van-e csupán szó, vagy Magyar Bálint ismét komolyan gondolja a tandíj bevezetését.

Sió László kifejtette, hogy tavaly 3,5 milliárd forintot már elvontak a felsőoktatástól, aminek következményeként több helyen ingyenes szakokat kellett fizetőssé tenni, s voltak kollégiumok, ahol időszakosan lekapcsolták a fűtést, vagy más megszorításokat voltak kénytelenek végrehajtani. Mint mondta, a mostani elvonás több mint kétszerese a tavalyinak, ami vagy tömeges oktatói elbocsátásokat, vagy lehetetlen működési feltételeket eredményez majd.

A Fidesz felszólítja a kormányt, hogy elhibázott gazdaságpolitikáját ne az egyetemekkel és főiskolákkal, illetve a hallgatókkal fizettesse meg - mondta Sió László. A Sulinet-program változásairól szólva közölte: a Fidesz korábban már többször felhívta a rendszer hibáira a figyelmet, jelezték, hogy a program eltért eredeti céljától, s elsősorban nem a rászorulók számítógéphez jutását, hanem a tehetősebb rétegek szórakoztató elektronikai cikkeinek beszerzését támogatja. A hírek szerint 23 milliárd forint értékben keltek el termékek, amelyek jelentős része digitális fényképezőgép, kamera, DVD-lejátszó volt - közölte Sió László, hozzátéve: óvatos becslések szerint is az adó-visszaigénylés 16-17 milliárdjába kerül majd az államnak. Ennek a pénznek másutt is meglett volna a helye, s most nem kellene az egyetemek, főiskolák támogatását jelentősen megkurtítani, s újra a tandíj bevezetésével rémisztgetni a hallgatókat - vélte a Fidesz oktatási kabinetjének vezetője.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek