Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Blair megússza

Nem fogja személyes bírálattal illetni a brit kormányfőt az vizsgálati jelentés, amely szerdán lát napvilágot David Kelly egykori fegyverzeti tanácsadó öngyilkosságának ügyében - írta egy vasárnapi brit lap.


Dátum: 2004-01-25 10:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19360
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:26:45.479895, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A miniszterelnök ugyanakkor egy másik vasárnapi lapnak egyértelműen utalt arra, hogy állása függ a jelentésben foglaltaktól. A The Sunday Telegraph, a legnagyobb vasárnapi brit konzervatív újság Tony Blair környezetéből úgy értesült, hogy a kormányfő nem kapott előzetes figyelmeztető levelet a vizsgálatot vezető lordbíró, Lord Hutton hivatalától. A felsőházi tagságáról időközben leköszönt tekintélyes főrend, aki tavaly nyár óta vizsgálja a Kelly-öngyilkosság hátterét, már korábban tudatta, hogy a jelentés közzététele előtt értesítést kapnak mindazok, akiknek személyes felelősségét a vizsgálat megállapítja. A The Sunday Telegraph úgy értesült, hogy ilyen levelet kapott Geoff Hoon védelmi miniszter, Kelly közvetlen alkalmazója - akit londoni kommentátorok kezdetektől az ügy legvalószínűbb politikai áldozatának tartanak -, valamint Alastair Campbell, a miniszterelnök azóta leköszönt első számú sajtószóvivője, Andrew Gilligan, a BBC rádió katonapolitikai szaktudósítója, aki az egész ügyet kirobbantotta egy tavalyi riportjával, illetve Richard Sambrook, a BBC rádió hírigazgatója és Greg Dyke, a BBC vezérigazgatója. A lapnak Blair munkatársai azt mondták: ez arra enged következtetni, hogy a jelentés - bár jó eséllyel erősen bírálni fogja a miniszterelnök és hivatala általános kormányzati eljárásait - nem fogja megállapítani a kormányfő személyes felelősségét a néhai fegyverzeti szakértő tavaly nyári öngyilkosságához vezető eseménysorban.

Blair a The Observernek, a legnagyobb baloldali vasárnapi lapnak ugyanakkor elismerte, hogy állása forog kockán a Hutton-vizsgálat miatt, mivel annak megállapításai teljes kormányfői integritását érintik. Hozzátette azonban: továbbra is az a véleménye, hogy a kormány megfelelően ismertette az iraki tömegpusztító fegyverekkel kapcsolatos hírszerzési értesüléseket.

A vizsgálat előzményeként Gilligan tavaly tavasszal a BBC rádió hírműsorában azt mondta, hogy forrása szerint a kormány szándékosan feltupírozta ezeket a hírszerzési anyagokat, erősítendő a készülő fegyveres beavatkozás támogatottságát. Kelly, a kormány által dühödten cáfolt értesülés vélelmezett forrása júliusban lett öngyilkos, miután neve a BBC és a kormány között kirobbant példátlan csatározás során - sokak szerint Blair jóváhagyásával - nyilvánosságra került. David Kelly a brit védelmi minisztérium főtanácsadója volt az iraki tömegpusztító fegyverek kérdésében, és mint kiderült, a kérdéses rádióriport előtt valóban beszélt a tudósítóval, de később vitatta a név nélkül neki tulajdonított kijelentéseket.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek