Így "becsüli" az SZDSZ a magyar orvosokat
Egy társadalom fejlettségét többek között azon is lemérhetjük, hogy miként becsüli meg tanárait és orvosait. Az SZDSZ ma tartott szabad tanácskozásán az érdeklődők megtudhatták, miként viszonyul a liberális párt az orvosokhoz. Molnár Lajos, a párt egészségügyi szakértője a magyar orvostársadalmat kiváltságos rétegnek nevezte, a magyar orvosok munkáját pedig "balkáni színvonalúnak" minősítette.
Dátum: 2004-01-25 13:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19363
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:26:46.388210, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Lehet-e úgy egészségügyi reformot csinálni, hogy a rendszer egyik legfontosabb szereplői, az orvosok tiltakoznak ellene? - tették fel a kérdést az előadók az SZDSZ vasárnapi budapesti szabad tanácskozásán. Béki Gabriella szabad demokrata országgyűlési képviselő szerint bármilyen reformba kezdett az egészségügyi kormányzat az elmúlt években, az az orvostársadalom nemtetszésébe ütközött. Szavai szerint a kórháztörvény hatályon kívül helyezése visszalépés, és lehetőséget biztosít arra, hogy egyes jól fizető részlegeket önállóan privatizáljanak. Béki úgy vélte: a szocialista vezetés az egészségügyben apró, észrevehetetlen korrekciós lépéseket tett, ahelyett, hogy nagyobb ívű reformokat hajtott volna végre. Hozzáfűzte: az SZDSZ-nek mindenképpen feladata lenne, hogy lépéseket sürgessen és négypárti megbeszéléseket kezdeményezzen az egészségügy reformjával kapcsolatban.
Molnár Lajos, a párt egészségügyi szakértője szerint kettősség bénítja az egészségügy területét: pénzt nem ad a kormányzat és a privatizációt is csak ígérgeti. Szavai szerint az egészségügyi reform soha nem fog támogatást kapni a kiváltságos orvosrétegtől, amely illegális jövedelméből nyugati színvonalon él, és senki nem kéri számon rajta, hogy balkáni színvonalú szolgáltatást nyújt.
MTI - fidesz.hu