Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az Őrök Tanácsa megvétózta a választójogi reformot

Megvétózta a választójogi törvény megreformálását előíró iráni parlamenti döntést az Őrök Tanácsa. Vasárnap késő este az iráni konzervatív erőket tömörítő szervezet arra hivatkozva nyilvánította semmisnek a törvényhozás aznapi határozatát, hogy az ellenkezik az iszlám törvénykezéssel, és sérti az alkotmány egyes pontjait is - közölte egy parlamenti képviselő.


Dátum: 2004-01-26 07:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19371
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:26:48.822567, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Reza Juszefian reformpárti honatya szerint az Örök Tanácsának a vétója azt mutatja, hogy a konzervatív és a reformer erők közötti küzdelem folytatódik, és az is világos: a tanács nem hajlandó semmilyen megoldásra sem.

A nap folyamán parlament nagy többsége a választási törvény reformja mellett szavazott, hogy ezzel arra kényszerítse a konzervatív erőket: ne emeljenek gátat a februárban esedékes törvényhozási választásokon politikai ellenfeleik előtt, azaz tegyék lehetővé a reformista gondolkodású képviselőjelöltek indulását a voksoláson.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek