A Tigris folyóba zuhant egy amerikai helikopter
A Tigris folyóba zuhant az észak-iraki Moszulban vasárnap egy amerikai felderítő helikopter, amely egy, a folyóban eltűnt amerikai katona után kutatott. A szerencsétlenség röviddel napnyugta után történt, az OH-58-D Kiowa Warrior típusú helikopter egyes hírek szerint áramvezetéknek ütközhetett. A 101. légi szállítású hadosztályhoz tartozó jármű kéttagú legénységét egyelőre eltűntnek nyilvánították.
Dátum: 2004-01-26 07:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19374
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:26:49.726548, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A helikopter két órával azután járt szerencsétlenül, hogy Moszul belvárosa közelében felborult egy járőrcsónak, négy amerikai katonával, két iraki rendőrrel és egy iraki tolmáccsal a fedélzetén. Az irakiak vízbefulladtak, három amerikai katonának azonban sikerült megmenekülnie.
A kettős szerencsétlenség után az amerikaiak lezárták a környéket és a Moszul belvárosába vezető hidakat.
Idén már 5 amerikai katonai helikopter zuhant le Irakban.
MTI - fidesz.hu