A libanoni Hezbollah fogolycserét ajánl
A libanoni Hezbollah felajánlotta, hogy elengedi a fogságában tartott izraelieket, ha cserébe Izrael hagyja szabadon távozni a palesztinokat a betlehemi Születés templomából.
Dátum: 2002-04-29 11:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1827
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:26:07.658404, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A szélsőséges síita szervezet főtitkára, Hasszán Naszrallah sejk szombat éjjel közzétett közleményében jelezte, hogy kész azonnal bármilyen közvetítőn keresztül tárgyalásokat kezdeni Izraellel. Az alkunak nem csak a Születés templomában rekedt palesztinok lennének a tárgyai, hanem a Rehavam Zeévi izraeli idegenforgalmi miniszter meggyilkolásáért palesztin bíróság által elítélt négy szélsőséges is. Utóbbiakat az izraeli csapatok által körülzárt rámalláhi épületegyüttesben őrzik.
Az AFP jelentése szerint a Hezbollah vezetője április 11-én hasonló alkut kínált Izraelnek: foglyaiért cserébe a dzseníni menekülttáborban sarokba szorított mintegy száz palesztin fegyveres életének megkímélését kérte. Az izraeli kormány azonban még csak nem is reagált a kezdeményezésre.
A Hezbollah 2000 októberében fogott el három izraeli katonát a vitatott hovatartozású Sebaa-tanyáknál. Ugyancsak 2000 októberében - máig ismeretlen körülmények között - ejtett fogságba egy tartalékos ezredesi rangban lévő izraeli üzletembert, Elhanan Tennenbaumot.
A síita szervezet folyamatosan visszautasítja a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának azon kérését, hogy meglátogathassa az izraeli foglyokat. Az izraeli kormány fél évvel ezelőtt úgy vélekedett, hogy a négy izraelit valószínűleg megölték.