Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tüntetnek az autókereskedők

Demonstrációt tartanak ma a fővárosi Kossuth téren, a Parlament előtt a használtautó-kereskedők - írja a Népszabadság. Céljuk elérni, hogy a gépjárművekre most fizetendő fogyasztási adót február elseje helyett csak május elsején váltsa fel a regisztrációs díj. Petíciójukat korábban a Pénzügyminisztériumnak is megküldték, most az Országgyűlés elnökének kívánják azt átadni.


Dátum: 2004-01-26 08:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19378
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:26:50.924007, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az új közteher bevezetését és a régi eltörlését az uniós csatlakozás indokolta: az EU-ban nem lehet az autókra fogyasztási adót kivetni. A regisztrációs díj nem csupán megfelel a közösségi szabályoknak: ez a teher a környezetvédelmi szempontok szerint ró terhet az eladókra, míg a korábbi csak a kocsi árát figyelte.

Az EU-belépésnél korábbi bevezetéssel az új autót vásárlók jól járnak: náluk csökken az adó és az ár. A használt kocsiknál azonban emelkedik, sőt: a külföldről behozott, ám még le nem vizsgáztatott autókra - a korai bevezetés miatt - több kereskedőnek mindkét közterhet meg kellene fizetnie.

Forrás: index.hu

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek