Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Új uniós költségvetésre lesz szükség

Az Európai Parlament tavaly decemberben formálisan elfogadta ugyan a 2004-es évre vonatkozó, közös uniós büdzsé adatait, a májusban bekövetkező nagyarányú bővítés miatt azonban szükségszerű egy pótköltségvetés jóváhagyása is.


Dátum: 2004-01-26 08:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19379
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:26:51.243604, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Közösségi jogi és pénzügyi rendelkezések miatt csak tizenöt tagállamot fed le az egy hónapja, az Európai Parlament által második olvasatban is jóváhagyott, uniós költségvetésről szóló dokumentum. Hogy a tíz új tag május 1-jétől valamennyi uniós programból részesülhessen, az EP-nek még az év első hónapjaiban költségvetési korrekciót kell végrehajtania.

A pótköltségvetés azonban csupán technikai jellegű lesz, a kötelezettségvállalásokról és a kifizetésekről szóló tervszámokat ugyanis nem írják felül. Az előirányzatok szerint az Európai Unió idei évre vonatkozó költségvetése a huszonöt ország öszszesített bruttó nemzeti jövedelmének csupán 0,98 százalékát teszi ki, s a tavalyi végösszeghez képest a kiadások mindössze 2,3 százalékos növekedést tartalmaznak.

A vonatkozó európai uniós szabályozás alapján a kifizetési szint elérhetné az EU nemzeti jövedelmének 1,24 százalékát is. Meghatározó nyugati politikusok nem véletlenül figyelmeztetnek arra, hogy a büdzsé irreálisan alacsony a közösség előtt álló feladatok - főként az új tagállamok felzárkóztatásának - megvalósításához.

Szajlai Csaba, Maqgyar Nemzet

Kapcsolódó elemek