Elhunyt Fehér Miklós, a magyar válogatott csatára
Fehér Miklós, a Benfica 18-szoros válogatott magyar csatára a Guimaraes elleni idegenbeli portugál bajnoki labdarúgó-mérkőzés hosszabbításában váratlanul összeesett, s az orvosok már nem tudtak segíteni rajta. A portugál SportTV értesülése szerint a csatár szívinfarktusban halt meg.
Dátum: 2004-01-26 10:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19383
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:26:52.506371, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A magyar idegenlégióst José Antonio Camacho vezetőedző a 60. percben cserélte be. Fehér a ráadásban kapott egy sárga lapot, majd mosolyogva tett két lépést, aztán lehajolt, megfogta két térdét, s összerogyott.
Csapattársai azonnal odarohantak hozzá, s egyikük tartotta a fejét, nehogy Fehér lenyelje a nyelvét. A csapatorvosok újraélesztéssel próbálkoztak. Eközben - mint az a televíziós közvetítésből kiderült - a két együttes játékosai és a szurkolók is döbbenten, könnyeikkel küszködve figyelték az eseményeket. Többen térdre rogytak, s imádkozni kezdtek. Camacho futballistáival együtt zokogott. A játékvezető azonnal lefújta a mérkőzést.
Balla János, Magyarország lisszaboni nagykövete az MTI-nek elmondta: miután a 24 éves támadó összerogyott, a pályán elsősegélyben részesítették, ekkor még az orvosok sikeresen újraéleszették, a városi kórházba szállították, a mentőautóban ismét sikerült Fehért újraéleszteni, de a harmadik szívleállás, már a kórházban, végzetesnek bizonyult. Fehérnek szívinfarktusa volt. A 24 éves játékos nemsokkal éjfél után hunyt el.
Fehér Miklós 1979. július 20-án született. Győrben lett igen fiatalon ismert játékos a magyar élvonalban,. Pályafutását a portugál FC Portoban folytatta, ahonnan kölcsönbe a Braga együtteséhez került. 2002 őszétől játszott a Benfica csapatában. A magyar válogatottban 25-szor lépett pályára, s összesen 7 gólt szerzett.
A sportember magyar csapattársai és volt edzői egyformán megdöbbenéssel értesültek halálhíréről.
Korsós György, az ETO volt, a Sturm Graz jelenlegi labdarúgója: Törökországban edzőtáborozunk, a kapusedzőnktől, aki sms-en kapja a sporthíreket, értesültem Miki haláláról. Nehéz felfogni, ami történt. Sokat voltunk együtt a pályán és azon kívül is. Jól ismertük egymást, ezért bátran mondhatom, a pályafutásuk elején járó fiatalok nyugodtan választhatják őt a példaképüknek. A sors iróniája, hogy a futball volt a mindene és az vette el az életét.
Mracskó Mihály, a Békéscsaba és az ETO egykori válogatott játékosa: Mélységesen megdöbbentett a haláleset. Fehér Miklós sportszerűen élt, mindig sportszerűen készült, felfoghatatlan, ami vele történt. Úgy gondolom, a tehetsége alapján még sokra vihette volna, ezért is szörnyű a tragédiája.
Póczik József, az ETO egykori válogatott játékosa és edzője: Nem szégyellem, reggel könnyeztem a tévé előtt. Miki nálam játszott először az NB I-ben, korábban pedig a juniorcsapatban voltam az edzője. Meggyőződésem, hogy olyan karrier előtt állt, ami Magyarországnak is dicsőséget hozott volna. Nem azért, mert sajnálom ami vele történt, de csak jókat tudok mondani róla.
Keglovich László olimpiai bajnok labdarúgó és edző: Miki nagyon a szívemhez nőtt, hiszen a középiskolában tanítottam, az ETO-ban pedig nálam lett állandó első osztályú játékos. Rendes, becsületes, szorgalmas, tisztelettudó labdarúgó maradt azóta is, akit pályafutása elején ragadott el az élet. Még nem tudtam feldolgozni ezt a tragédiát.
***
Bozóky Imre, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke reggel, a repülőtérre tartva értesült Fehér Miklós halálhíréről, az MLSZ vezérkara ugyanis hétfőn délelőtt Máltára utazott, hogy kedden egyeztesse a csoportellenfelekkel a 2006-os világbajnokság selejtezőjének programját.
Megdöbbenéssel fogadtam a hírt, rendkívül tragikus, ami történt. Nehéz ilyenkor bármit is mondani, idő kell ahhoz, hogy feldolgozzam - mondta az MTI-nek Bozóky. Komoly veszteség érte a magyar futballt, hiszen egy fiatal, nagyon tehetséges játékos távozott az élők sorából, aki még fényes jövő előtt állt.
Az MLSZ elnöke hozzátette: lélekben mindannyian Fehér Miklós családjával vannak ezekben a nehéz órákban.
Emlékezés az MLSZ szobránál Fehér Miklós tiszteletére
Szomorú hangulatban koszorúzta meg a Puskás-stadionnál található emlékművet az MLSZ "vezérkara", így búcsúzva az éjjel elhunyt Fehér Miklóstól. Az MLSZ-t Huszár István, Csiki Károly, és idősebb Thaly Zoltán képviselte, ennek oka, hogy az MLSZ vezérkara - dr. Bozóky Imre elnök, Puhl Sándor alelnök, és Berzi Sándor főtitkár - ma délelőtt Máltára utazott Lothar Matthäus szövetségi kapitány társaságában a világbajnoki selejtezők programegyeztető ülésére.
Miután Huszár István és Thaly Zoltán megkoszorúzták az emlékművet, Csiki Károly mondott rövid, ám szívhez szóló beszédet a tragikus hirtelenséggel elhunyt Fehér Miklósról. A beszéd után az MLSZ alkalmazottai egy-egy szál rózsát helyeztek az emlékművön Miki neve mellé, ahol még a 13-as szám után áll.
A megemlékezésen részt vett két portugál fiatalember is, akikről gyorsan kiderült, hogy hazánkban tartózkodó Benfica-szurkolók.
Forrás: hirtv, MTI
fidesz.hu