Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kecskeméten fórumot rendeznek a Malomról

A Szövetség a Polgári Körökért - Kecskemét kedden délután hat órától fórumot szervez a Piarista-iskola dísztermében. A kecskeméti városközpontba tervezett Malom Bevásárló és Szórakoztató Központról lesz szó. A szervezők célja, hogy első alkalommal kezdeményezzenek széles körű és tényleges társadalmi párbeszédet a közel ötvenezer négyzetméteres Malom szükségességéről.


Dátum: 2004-01-26 11:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19390
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:26:54.632103, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Várható városszerkezeti, építészeti, közlekedési és környezetvédelmi hatásait is megvitatják, valamint fel szeretnék hívni a közvélemény figyelmét a létesítmény tervezése és engedélyezése kapcsán tapasztalt anomáliákra. Meghívott előadók: Nyitray András, dr. Csatári Bálint, S. Zlamál Ilona, dr. Finta József, Kerényi József és Vásárhelyi Dániel.

Meghívott vendégek: dr. Szécsi Gábor, dr. Farkas Gábor, Boros Pál, Bognár István, Somogyi Endre és dr. Farkas István.

Forrás: Petőfi Népe

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek