A Medgyessy-kormány elhalasztja az euró bevezetését
Az elemzők várakozása szerint a kormány várhatóan egy vagy két évvel, 2008-ról 2009-2010-re halasztja az euró bevezetését - összegzi a Reuters hírügynökség az elemzők véleményét januári felmérésében.
Dátum: 2004-01-26 12:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19394
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:26:55.813978, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A tavaly felvázolt középtávú költségvetési célokat a szakemberek már nem tartják elérhetőnek, és megkérdőjelezik az inflációs célokat is. Az elemzők szerint az államháztartás hiánya az idén a GDP 4,6 százalékát (ennyi a pénzügyminiszter-jelölt prognózisa is), jövőre 3,8 százalékát éri el. A folyó fizetési mérleg deficitje is csak lassan csökken: a 2003-ra előrejelzett 4,65 milliárd euróról az idén 4,51 milliárd, 2005-ben 4,2 milliárd euróra.
A 4 százalékos 2005 végi inflációs cél tavalyi kijelölése óta most először az elemzők kérdőjelet tettek az európrogram másik alapeleme, a megfelelő ütemű inflációcsökkentés mellé is: januárban már a 2005 decemberi áremelkedést 4,3 százalékra várják.
Forrás: MTI, mno
fidesz.hu