Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Fideszes önkormányzatok Keller célkeresztjében

Miután a Keller László vezette "feljelentésügyi államtitkárság" országos ügyekben semmit nem talált, így most vidéken szeretnének ügyeket felmutatni - hangsúlyozta Kósa Lajos Debrecen fideszes polgármestere hétfőn, annak kapcsán, hogy a debreceni önkormányzatot legalább tucatnyi ügyben névtelenül feljelentették, s a múlt év júniusa óta folyamatosak a rendőrségi vizsgálatok.


Dátum: 2004-01-26 14:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19398
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:26:57.020600, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A különböző, kormány által befolyásolható szervezetek magatartása a kormányváltás óta megváltozott Debrecennel szemben - jelentette ki Kósa Lajos a városházán tartott rendkívüli sajtótájékoztatóján

Kósa Lajos elmondta, hogy az önkormányzatnál eljáró szakhatóságok nem a problémák megoldására, hanem azok megtalálására koncentrálnak.

Kósa Lajos szólt arról is, hogy olyan ügyekben is vizsgálódnak a rendőrök, amelyekben bűncselekmény elkövetése lehetetlen, jogi nonszensz.

Ennek kapcsán megjegyezte, hogy különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelést testület nem tud elkövetni, csak - ahogy fogalmazott - hús-vér ember, mégis az önkormányzat ellen folyik ilyen címen vizsgálat.

Példaként említette az önkormányzat részvényeladásait, amelyek során ugyancsak jogi képtelenségnek nevezte a hűtlen kezelés gyanúját.

"Ráadásul az önkormányzat minden esetben piaci árakon értékesített részvényeket" - tette hozzá.

Szólt arról is, hogy sok esetben a rendőrségi kérdéseket szakmai tájékozatlanság jellemzi.

"Mindezek ellenére az önkormányzat együttműködik a rendőrséggel, minden adatot a vizsgálók rendelkezésére bocsátunk" - mondta. Hozzátette: egyebek között az új városháza beruházása, a részvényértékesítés, a gyógyfürdőfejlesztés, a Debreceni Vadkakasok kosárlabdacsapatának támogatása kapcsán és más ügyekben is folyik a rendőrségi vizsgálat.

Kósa Lajos számára világos, hogy "a rendőrségre komoly politikai nyomás nehezedik a tekintetben, hogy eredményt kell produkálnia a fideszes önkormányzatok ellen".

A polgármester ebben a rendőrséget áldozatnak tekinti, amikor is az MSZP a rendőrségre ugyanazt a szerepet rója a rendszerváltás után 13 évvel, mint tették azt a Kádár-rendszerben.

Kósa Lajos végezetül közölte: az Állami Számvevőszék közelmúltban vizsgálta a debreceni önkormányzat elmúlt három évi gazdálkodását, és apró hiányosságoktól eltekintve mindent rendben talált.

"A 3,6 milliárd forintos beruházások közül mindössze egyetlen 18 millió forint értékű számviteli hiányosságra hívta fel az ÁSZ az önkormányzat figyelmét" - mondta.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek