Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

CIB: Irreális számokon alapul az idei büdzsé

A központi költségvetés deficitje a törvényben szereplő 470,4 milliárd forinttal szemben 490 milliárd forintra rúghat az idén, a költségvetési kiigazítás kisebb mértékű lesz a kormány terveinél, ami a 2005-2006-ra felvázolt célkitűzések realitását is erősen megkérdőjelezi - vélik a CIB Bank elemzői legfrissebb előrejelzésükben.


Dátum: 2004-01-26 15:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19401
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:26:57.965063, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az elemzők szerint az idei költségvetésben a bevételeket ismét fölül-, a kiadásokat pedig alultervezték. A prognózis irreálisnak nevezi a költségvetési törvényben szereplő számokat, amelyek a bevételek 12 százalékos bővülését tartalmazzák a kiadások 5 százalékos növekedése mellett. Ennek tükrében a tervezett költségvetési kiigazítás szerkezete sem megfelelő - teszik hozzá. A bevételi terveket a CIB túlzottan optimistának ítéli, aminek egyik fő oka az, hogy a kormány 3,5 százalékos prognózisával szemben az elemzők visszafogottabb reál GDP-növekedési ütemet jeleznek előre. A CIB Bank Rt. 2003-ra 2,9 százalékos GDP-bővülést prognosztizál, ami 2004-ben egészségesebb szerkezet mellett minimális mértékben, 3 százalékra gyorsulhat. A prognózis azzal számol, hogy az idén az államháztartás hiánya elérheti a GDP 4,8 százalékát, ez pesszimistább a Pénzügyminisztérium (PM) 4,6 százalékos előrejelzésénél. Hozzáteszik: az idén januárra a PM 230-250 milliárd forint közötti államháztartási hiányt jelzett előre, ami a teljes éves előirányzat 25 százalékát jelenti. A kiugróan magas, és szezonális okokkal nem magyarázható hiány okaként három egyszeri tételt jelöltek meg: a Gripen vadászgépek lízingdíját, a mezőgazdasági támogatásokat és az autópálya építések tavaly ki nem fizetett ellenértékét. Ezek lényegében tavalyi tételek, vagyis ezeket is hozzáadva a 2003-as számokhoz, a GDP-arányos államháztartási deficit 6,6 százalék lett volna.

Összességében a jövő évre várt 4,6 milliárd eurós hiány a GDP 6 százalékára rúg, az újra befektetett jövedelmekkel együtt pedig a GDP-arányos hiány meghaladja a 8 százalékot. Finanszírozási oldalon sem várható drasztikus fordulat, a nem adóssággeneráló tételek az idén sem lesznek képesek finanszírozni a hiányt. Az infláció a CIB szerint 2004-ben egyszeri sokkok miatt 7 százalék fölött tetőzhet, ami decemberre 6,2 százalék környékére süllyedhet.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek