Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Koszorúzási ünnepség Ady Endre halálának 85. évfordulóján

Ady Endre halálának 85. évfordulóján, január 27-én koszorúzási ünnepséget tartanak a költő nyughelyénél Budapesten, a Fiumei úti sírkertben - tájékoztatott a Magyar Írószövetség hétfőn.


Dátum: 2004-01-26 18:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19407
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:26:59.793089, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A 13 órakor kezdődő eseményen több magyarországi és határon túli szervezet képviselteti magát. A résztvevők között lesz a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület, a Nagyváradi Ady Társaság és a szlovákiai magyar írószervezet küldöttsége is - mondta Kalász Márton, a Magyar Írószövetség elnöke.

Tájékoztatása szerint emlékbeszédet mond Tőkés László református püspök, Hodossy Gyula, a szlovákiai magyar írószervezet vezetője és Pomogáts Béla, az Illyés Közalapítvány kuratóriumának elnöke. A Magyar Írószövetség részéről Kalász Márton méltatja a költő pályáját.

Ady Endre 1877. november 22-én született a szilágysági Érmindszenten, ahol elemi iskolai tanulmányait is kezdte. 1888-tól a nagykárolyi piarista gimnáziumba került, 1892-től a zilahi református kollégium diákja volt. Első verse 1896 márciusában jelent meg a helyi Szilágy című lapban.

Az 1896. évi zilahi érettségi vizsgát követően a debreceni református jogakadémia hallgatója lett, majd a rákövetkező évben a pesti egyetem jogi karára iratkozott be, "mezei jogászként" díjnokoskodott a temesvári királyi táblánál. 1898-tól ismét Debrecenben élt, helyi lapok munkatársa lett. 1900-ban a nagyváradi Szabadsághoz, egy évvel később a Nagyváradi Naplóhoz szerződött. 1904-ben érkezett Budapestre, majd Párizsba utazott. 1905-től Ady a Budapesti Napló szerkesztőségében dolgozott.

Néhány évvel később A Nyugat, a Népszava, a Pesti Napló, a Világ munkatársa. Huszonnyolc éves múlt, amikor költőként berobbant "új időknek új dalaival" (Új versek, 1906).

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek