Hajózási szezonnyitó Tiszacsegén
Új tiszai hajón, a Mathias Rex fedélzetén nyitották meg a tiszai személyhajózás 10. szezonját pénteken Tiszacsegén; az új hajó elődje, a legendássá vált Csege ezentúl a Bodrogon teljesít szolgálatot.
Dátum: 2002-04-29 12:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1830
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:26:08.629897, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Mathias Rex fedélzetén tartott sajtótájékoztatón Kiss László, a hajó tiszteletbeli kapitánya elmondta: az idei szezon első rendezvényére május 5-én, vasárnap kerül sor - anyák napi sétajárattal - a Tiszacsegéről induló és Tiszabábolnáig közlekedő hajón.
A szeptember végéig, október elejéig tartó hajózási szezon során egész napos kirándulójáratokat indítanak Tiszacsegéről Kiskörén keresztül a Tisza-tóig, valamint a tokaji borvidékre.
A Mathias Rex kétszintes hajó alkalmat ad társasági rendezvények, esküvők, névnapi, születésnapi, baráti találkozók megrendezésére is.
Kiss László tájékoztatása szerint valószínűleg a legnagyobb érdeklődés az idén is a "Tiszavirág" túrák iránt lesz, amikor is turisták százai nézik a fedélzetről a Tisza "virágzását"
Németh József, Tiszacsege polgármestere úgy értékelte, hogy a Mathias Rex üzembe helyezésével újabb idegenforgalmi látványossággal gazdagodott a Közép-Tisza.
Hangsúlyozta: a termál-, a tiszai és az ökoturizmus évente immár kétmillió vendéget vonz a térségbe.
Beszámolt arról is: 1,4 milliárd forintos beruházással 100 szobás rehabilitációs és gyógyászati központ felépítését tervezik, amelynek megvalósításához a Széchenyi Terv keretében nyújtottak be pályázatot.
A polgármester rendkívül jelentősnek nevezte, hogy a kutatások szerint a tiszacsegei gyógyvíz alkalmas a pikkelysömör és az övsömör gyógyítására, ez pedig a gyógyturizmus további fellendülését eredményezheti - mondta.
A közép-tiszai személyhajózási szezonnyitó alkalmából a Mathias Rex fedélzetéről Kiss László tiszteletbeli kapitány a habok közé dobta a csegei virágokból font koszorút, tisztelegve ezzel a folyó áldozatainak.