Schmitt Pál: a létező legeurópaibb kampányt kell folytatni
Schmitt Pál, a Szabad Európa - lista vezetője és Horn Gyula, az MSZP európai parlamenti választási kampányának irányítója folyamatos kapcsolatot tart annak érdekében, hogy ha szükséges, az EP-választási kampány során közösen lépjenek fel az esetleges lejárató, személyeskedő hangnem ellen - hangzott el a Schmitt Pál és Horn Gyula közötti megbeszélést követő sajtótájékozatón.
Dátum: 2004-01-26 18:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19408
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:27:00.141250, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Schmitt Pál szavai szerint a létező legeurópaibb kampányt kell folytatni, konstruktív és tiszta hangnemben. "Garanciát tudok vállalni arra, hogy a hangnem méltóságos lesz" - hangsúlyozta Schmitt Pál. Mint mondta, szinte minden pontban egyetértett Horn Gyulával a megbeszélésen. Úgy vélte, egymást, a választókat és magát a választást is tiszteletben kell tartani. A Fidesz alelnöke ötpontos kéréssel érkezett a találkozóra, és azok teljesülésében való közbenjárásra kérte Horn Gyulát. A Fidesz az EU-támogatások könnyebb lehívása, a gyógyszer- és energiaárak csökkentése, a tejválság megoldása és a központi fuvarozók nagyobb támogatása ügyét fogalmazta meg. Schmitt Pál kitért arra, hogy a jelenlegi 18 milliárd forint gyenge kezdetnek tűnik az uniós pénzek lehívására, a mintegy 200 milliárdos kerethez képest. Kifejtette, hogy, hogy különösen a nyugdíjasoknak, a családosoknak, kiskeresetűeknek nagyon nagy teher a gyógyszerek 5 százalékos áfája, ami nem uniós előírás. A tejtermelőkről szólva úgy vélekedett: ha végre beindul az 1,4 millió diákot érintő iskolatej-program, az a gazdáknak is jól jön majd. Ami a fuvarozókat illeti, a büdzsében számukra elkülönített egymilliárd helyett tízmilliárdos támogatást tartott szükségesnek versenyképességük fenntartása érdekében. A Szövetség listavezetője szerint az EP-választási kampány lehetőséget ad a kormány munkájának kritikájára is. Horn Gyula ugyanakkor azt mondta, akármilyen eredmény születik, az európai parlamenti választásnak nincs köze a kormány legitimitásához.
Horn Gyula, a szocialista EP-kampány irányítója azt mondta, azért szorgalmazta a találkozót Schmitt Pállal, hogy a két párt együtt tegyen a megosztottság, a gyűlöletkeltés ellen. Mint mondta: "Fel kell lépni a szélsőséges megnyilatkozások ellen. A legutóbbi hetek eseményeit figyelembe véve kimondhatjuk: eddig és ne tovább!" A volt miniszterelnök közölte: Medgyessy Péter kormányfő négyszemközti találkozót kíván szervezni a rendszerváltás utáni három volt miniszterelnökkel, köztük Orbán Viktorral, a Fidesz elnökével is az európai uniós ügyek és az országot foglalkoztató kérdések témájában. Horn Gyula hangsúlyozta, hogy az MSZP számára alapvető az EP-választások után Brüsszelbe kiutazó képviselők felkészültsége és stílusa. Mint mondta, a hangsúlyok, az értékrendek eltérőek lehetnek a két párt között, de a nemzeti érdekeknek nem szabad sérülniük ezek képviselete során. Az MSZP EP-listájának második helyezettje és kampányának irányítója a pénzügyi támogatások elérése, illetve az európai tisztségek betöltése kérdésében is folyamatos konzultációt javasolt Schmitt Pálnak.
MTI - fidesz.hu