Az SZDSZ-es főigazgató szerint az orvosok miatt akadozik a reform
A fővárosi Fidesz-MKDSZ-frakció tiltakozik Molnár Lajos, a Szent István Kórház főigazgatója, SZDSZ-es egészségügyi szakértő hét végi kijelentése miatt, aki "az agyonhajszolt orvosokat próbálja lehetetlen helyzetbe hozni".
Dátum: 2004-01-26 19:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19411
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:27:01.038666, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A képviselőcsoport közleményében felháborítónak tartja, hogy az SZDSZ szabad tanácskozásán felszólaló Molnár Lajos szerint "az egészségügyi reform soha nem fog támogatást kapni a kiváltságos orvosrétegtől, amely illegális jövedelméből nyugati színvonalon él, és senki nem kéri számon rajta, hogy balkáni színvonalú szolgáltatást nyújt".
A Fidesz-MKDSZ-frakció úgy látja, hogy "Az SZDSZ-es politikus általánosító, lejárató kijelentésével az orvosokba vetett bizalmat és így közvetve a betegek gyógyulási esélyeit kockáztatja."
A képviselőcsoport szerint "Az orvoslás sanyarú színvonaláért nem az orvosok, hanem a kormány, a kormánypártok és - a fővárosi kórházak vonatkozásában - Demszky Gábor a felelős, hiszen Budapesten az idén a kórházak működésére és betegellátásra 7-8 milliárd forinttal kevesebb jut".
A frakció állásfoglalásában tiltakozik a gyógyító szakma megalázása ellen, és úgy vélik, "Hazug kampányt folytat az SZDSZ, amikor kormányzó pártként nem a problémák megoldásán fáradozik, hanem a legkülönbözőbb nyilatkozatokkal a közvélemény figyelmét éppen e problémákról kívánja elterelni."
MTI - fidesz.hu