Helyzetjelentés a Marsról
Kitűnő állapotban van az Opportunity, és megvan a remény arra, hogy gyengélkedő ikertestvére, a Spirit felgyógyul - számoltak be a két amerikai marsjáró helyzetét értékelve a pasadenai földi irányítás munkatársai hétfőn.
Dátum: 2004-01-27 07:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19416
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:27:02.652966, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kaliforniai központban Jim Bell, a közép-európai idő szerint vasárnap kora reggel a vörös bolygóra megérkezett Opportunity panorámakamerájának a kezelője elmondta: a vártnál élesebb felvételek érkeztek. A szonda végül is egy lapos, körülbelül 20 méter átmérőjű kráterben kötött ki. A színes fotókon jól kivehető a kráter peremének a lejtője, amelyen legurult az Opportunityt szállító leszállóegység. Láthatóak a talajfogást enyhítő légzsákok nyomai is a rendkívül finom szemcsés homokban.
A kutatókat főként az Opportunityt körülvevő táj sötét színárnyalata lepte meg. A közvetlenül a Mars felszínéről a korábbi küldetések során készített felvételek jóval világosabb marsi vidékeket mutatnak, mint az Opportunity elé táruló téglavörös világ.
A szondától néhány méternyire azonban rózsaszínű kőlapok is feltűnnek a talajon - hívták fel rá a figyelmet a fényképeket elemző szakemberek.
Az Opportunity még mintegy 12 napot a leszállóegység platformján tölt el, és ezt követően gördül le az egyik rámpán, hogy a vörös bolygó felszínén haladva végezze kutatómunkáját. Addig gondosan kicsomagolják az összehajtogatott állapotban érkezett önjárót, felvételei alapján kijelölik első célpontjait, és a Spirit esetéből okulva alaposan átvizsgálják fedélzeti számítógéprendszerét.
A Mars másik oldalán, a Gusev-kráterben három héttel korábban leszállt Spirit állapotáról szólva Jennifer Trosper, a roverek felszíni mozgatását irányító csapat vezetője reményét fejezte ki, hogy a szonda felépül. Múlt heti elhallgatásának a legvalószínűbb oka az lehetett, hogy számítógépének a memóriaegységében túl sok felesleges file halmozódott fel, ami zavarja az adatok átjátszását. Ki kell tisztítani a memóriafejet, és akkor két-három hét múlva a Spirit folytathatja felfedező barangolásait a Marson. Jennifer Trosper azonban leszögezte azt is, hogy a jelen helyzetben ezt még nem lehet teljes bizonyossággal kijelenteni.
MTI - fidesz.hu