Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kinyitotta fő antennáját az Opportunity

Kinyitotta fő antennáját az Opportunity amerikai marsjáró robot, és így már közvetlenül is kommunikálni tud a földi irányítóközponttal. A kaliforniai Pasadénában lévő földi irányítás munkatársai kedden elmondták: a szonda adatainak a továbbítására nem kell megvárni, hogy a két amerikai marsi műhold - a Mars Global Surveyor és az Odyssey - valamelyike a leszállóhely fölé érkezzen, és vegye, illetve továbbítsa a Földre az Opportunity UHF-antennájának segítségével küldött jeleket.


Dátum: 2004-01-28 07:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19459
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:27:16.769748, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Opportunity közép-európai idő szerint vasárnap kora reggel szállt le a marsi egyenlítő közvetlen közelében a Meridiani-fennsíkon, pontosan három héttel azután, hogy ikertestvére, a Spirit a bolygó másik felén lévő Guszev-kráterben érte el a Mars felszínét. Az Opportunity azóta kifogástalanul működik, mindössze fűtőrendszerében tapasztaltak nem súlyosnak tűnő problémát. A Spirit azonban a múlt hét óta kommunikációs gondokkal küszködik.

Az Opportunity várhatóan tizenegy nap múlva gördül le a leszállóegység platformjáról, hogy elinduljon első célpontjai felé. A szakemberek figyelmét különösen az a sziklakerthez hasonló képződmény keltette fel, amely néhány méterre terül el a szondától. Az összehalmozódott világos színű lapos kövek keletkezését vulkáni tevékenység vagy üledékes lerakódás okozhatta. Ha ez utóbbi feltevés bizonyosodik be, úgy a köveket formáló erő a szél vagy a víz volt. Az Opportunity egy 20 méter átmérőjű lapos kráterben kötött ki. Körülbelül egy kilométerre tőle egy nagyobb kráter is van. A földi irányítók távlati céljai között szerepel, hogy az önjáró laboratóriumot erre a területre is elvezénylik.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek