Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megtartotta első ülését az MDF új parlamenti frakciója

A Magyar Demokrata Fórum parlamenti képviselőcsoportja csütörtökön dönt a frakció tisztségviselőiről, a frakcióvezető személyéről - erről határoztak a képviselők hétfői ülésükön Budapesten.


Dátum: 2002-04-29 12:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1836
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:26:10.490270, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az MDF 24 tagú frakciója első ülésén technikai kérdésekről tárgyalt, és bemutatkoztak az újonnan megválasztott honatyák. Valamennyi képviselő már korábban írásban is kinyilvánította, hogy az MDF-frakció tagjaként kíván az Országgyűlésben helyet foglalni.

A Magyar Demokrata Fórum parlamenti frakciója az ülést követően részt vett a Fidesz - Magyar Polgári Párttal közösen tartott összejövetelen.

Kapcsolódó elemek