Nemzetközi felháborodás a lex Szász miatt - a hűbéres tévé elhallgatta
Az ORTT Panaszbizottsága megállapította, hogy a Magyar Televízió Rt. 2003. december 12-én sugárzott Híradója nem adott tájékoztatást az aznap megtartott sajtótájékoztatóról, melyben Szájer József, Varga Mihály és Michael Gahler fejtették ki ellenvéleményüket a PSZÁF-törvény tervezett módosításáról, annak parlamenti szavazása előtt.
Dátum: 2004-01-28 13:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19477
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:27:22.515377, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség panasszal fordult az ORTT Panaszbizottságához, melyben azt kifogásolta, hogy a Magyar Televízió Rt. 2003. december 12-én a Híradó c. műsoraiban nem számolt be Széjer József, Varga Mihály fideszes képviselők, és Michael Gahler, az Európai Parlament képviselőjének a PSZÁF tervezett átalakításával kapcsolatos törvényjavaslatról tartott sajtótájékoztatójáról, megsértve ezzel a sokoldalú és kiegyensúlyozott tájékoztatás törvényi alapelvét. A Panaszbizottság 3. számú eljáró tanácsa a panasznak egyhangú döntéssel helyt adott.
Az Országos Rádió és Televízió Testület Panaszbizottságának eljáró tanácsa kötelezi a műsorszolgáltatót, hogy az 1996. évi I. törvény 50. § (2) bekezdése szerint a jelen állásfoglalás kézhezvételét követő, illetve soron következő műsorában értékelő magyarázat nélkül tegye közzé az alábbiakat:
"Az Országos Rádió és Televízió Testület Panaszbizottsága megállapította, hogy a Magyar Televízió Rt. 2003. december 12-i Híradó c. műsoraiban nem adott tájékoztatást az aznap megtartott sajtótájéokztatóról, melyben Szájer József, Varga Mihály és Michael Gahler fejtették ki ellenvéleményüket a PSZÁF-törvény tervezett módosításáról, annak parlamenti szavazása előtt.
A műsorszolgáltató ezzel megsértette a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény 4. § (2) bekezdésében foglaltakat, mely a közszolgálati műsorszolgáltató részére nem csak a kiegyensúlyozottságot, hanem a magának a hiteles és pontos tájékoztatásnak a kötelezettségét is előírja."
Indoklás
A tárgyaláson a panaszos képviselője megjelent, míg a műsorszolgáltató képviselője álláspontját írásban juttatja el az eljáró tanács részére. A Panaszbizottsághoz eljuttatott dokumentumok egyértelműen bizonyítják, hogy a Magyar Televízió egy fontos és aktuális sajtótájékoztatóról időszerűen nem tudósított. A sajtótájékoztatót Szájer József, Varga Mihály és Michael Gahler tartotta a PSZÁF-törvény módosításának elfogadása előtt. Erről a sajtótájékoztatóról az MTI részletes híranyagot közölt.
A Panaszbizottság az ügy összes körülményére tekintettel - különös figyelemmel a sajtótájékoztató aktualitására, valamint az azon elhangzottak fontosságára - arra az álláspontra helyezkedett, hogy az eseményről történő tájékoztatásnak a fő műsoridőben sugárzott, s ezáltal a legnagyobb nézettségű közszolgálati hírműsorban helyet kellett volna biztosítani, mert a médiatörvény 23. § (2) bekezdésében a közszolgálati műsorszolgáltatókkal szemben az átfogó, elfogulatlan, hiteles és pontos tájékoztatás iránt támasztott követelmény csak ezáltal lett volna biztosítható.
Az eljáró tanács állásfoglalása értelmében a műsorszolgáltató megsértette a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény 4. § (1) bekezdését, amely hangsúlyozza egyes híradások időszerűségét.
A fentiek szerinti helyt adó állásfoglalását a Panaszbizottság 3. sz. eljáró tanácsa egyhangú döntéssel az 1996. évi I. törvény 50. § (2) bekezdése alapján a 49. §-ban szabályozott eljárás keretében hozta.
Budapest, 2004., január 20.