Újra adhat a Tilos Rádió
A Fővárosi Bíróság felfüggesztette az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) azon határozatának végrehajtását, amely 30 napra megvonta a Tilos Rádió műsorszolgáltatási jogosultságát - közölte a médiumot működtető alapítvány kuratóriumi elnöke szerdán.
Dátum: 2004-01-28 14:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19478
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:27:22.818424, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Tilos Rádió adása csütörtökön 0 órakor újraindul - mondta nem sokkal a bírósági határozat kézhez vételét követően Csabai Gábor, megerősítve a Klubrádióban nem sokkal korábban elhangzott nyilatkozatát. A kuratórium elnöke utalt arra, hogy a rádió - az ORTT határozatának eleget téve - múlt szombat óta nem szól, aznap 0 órakor beszüntette a sugárzást. Közlése szerint az alapítvány hétfőn fordult bírósághoz, kérve, hogy majdani fellebbezésük elbírálásának befejezéséig függesszék fel az ORTT-határozat végrehajtását; a Fővárosi Bíróság határozatában helyt adott a kérésnek. A bírósági határozat csak a hatályos döntés végrehajtásának felfüggesztéséről rendelkezik, az ORTT-döntés továbbra is érvényben van - mutatott rá Csabai Gábor. Hozzátette, hogy a médiahatóság határozatát az alapítvány a bíróságon támadja meg, jelenleg a beadvány szövegezése folyik. A kuratórium elnöke kiemelte: ha a médiahatóság múlt szerdai döntését már másnap megtámadták volna egy fellebbező keresettel, akkor pusztán a beadás ténye halasztó hatályú lett volna, egyetlen másodpercre sem kellett volna a rádiónak elhallgatnia. Csabai Gábor közlése szerint ezt azért nem tették meg, mert egyrészt minél alaposabban összeállított dokumentumot kívánnak benyújtani a bírósághoz, másrészt azt az üzenetet szerették volna közvetíteni a nyilvánosság felé: "a rádió igenis érzi felelősségét", zokszó nélkül elfogad egy méltányos és a vétkével arányos büntetést. "Mi ezért - jelzés értékűen - a büntetésünket megkezdtük" - mondta, hozzátéve, hogy ugyanakkor halasztó kérelemmel fordultak a bírósághoz.
A Tilos Rádió műsorszolgáltatási jogosultságát egyes decemberi műsorokban elhangzott keresztényellenes kijelentések miatt függesztette fel az ORTT. A médiumot emellett hat hónapra kizárták a Műsorszolgáltatási Alap támogatásából és "utolsó figyelmeztetésben" részesítették.
A Tilos Rádióban az egyik műsorvezető tavaly szenteste azt mondta: "kiirtanám az összes keresztényt". 2003. december 9-én a karácsonyi köztéri keresztekről szólva a rádióban az hangzott el: "mennyivel keresztényibb cselekedet lett volna ezeket a fákat fölaprítani, fölhasogatni, és szétosztani a szegény emberek között". Tíz nappal később, december 19-én a Honthy és Hanna című műsorban Jézus születéséről beszélgettek a Tilos Rádióban, amelynek adásában azt mondták: "... mert hát akárhogy is vesszük, magyarázzuk, Krisztus egy fattyú" - közölte korábban az ORTT.
MTI - fidesz.hu