Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kaposváron idén is lesz iskolatej

Idén is lesz iskolatej Kaposváron. A város vezetése úgy döntött, hogy 2004 február 1-től is folytatja az iskolatej programot - jelentette be a város polgármestere szerdán sajtótájékoztatón.


Dátum: 2004-01-28 14:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19479
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:27:23.137807, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Kaposvár önkormányzata úgy döntött, hogy 2004. február 1-től is folytatjuk az iskolatej programot, amely közel 17 millió forintba kerül a városnak" - mondta Szita Károly. A fideszes polgármester emlékeztetett arra, hogy bár 2003. január 1-től megszűnt az iskolatej állami támogatása, Kaposváron ennek ellenére minden alsó tagozatos kisdiák - több mint háromezer tanuló - kapott naponta egy pohár tejet, vagy kakaót. Tavaly erre 11 millió forintot költöttek. A város vezetőjének beszámolója szerint a 15 önkormányzati fenntartású iskola mellett további három oktatási intézmény tanulói is részesültek az ingyenes juttatásban, s így lesz ez idén is. Szita Károly elmondta: a tejbeszállításra pályázatot írtak ki. A négy jelentkező közül a Dámtej Kft. adta a legjobb ajánlatot, így ebben az évben velük köt szerződést az önkormányzat 125.000 liter tej vásárlására. Korábban a barcsi Drávatej Kft.-től vásárolták a tejet.

"A kormány az elmúlt másfél évben háromszor ígérte meg, hogy támogatja az iskolatejet, de nem tette" - jegyezte meg a polgármester, hozzátéve: ha a kormány májusig nem indít támogatási programot az iskolatejre, akkor nem lehet kihasználni az Európai Unió 70 százalékkal támogatott iskolatej-programját sem. Kaposvár polgármestere reményét fejezte ki, hogy ezúttal a kormány teljesíti ígéretét, s nem mond le az uniós forrásról, akkor ugyanis a városnak is kevesebbe kerül az iskolatej. Megítélése szerint egyébként az önkormányzatok 90 százaléka azért nem foglalkozik az iskolatejjel, mert nem kap állami támogatást.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek