Pszichiátria a globalizáció korában
Az orvosi hivatás válsága világméretű jelenség, és e folyamatok hatással vannak a magyar pszichiátriai szakmára is - mondta Tringer László szerdán Szegeden.
Dátum: 2004-01-28 15:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19483
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:27:24.373695, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"A pszichiátriai ellátás színvonalának fenntartásához és javításához évente a négy orvostudományi egyetemnek hatvan pszichiáter szakorvost kellene kibocsátania, idén azonban mindössze húszan jelentkeztek a képzésre" - figyelmeztetett a Magyar Pszichiátriai Társaság (MPT) elnöke a szakma tizenegyedik vándorgyűlését megelőző sajtótájékoztatón.
A professzor hozzátette: a lemaradás az évek során csak halmozódik, ha e folyamaton nem sikerül változtatni elképzelhető, hogy a jövőben pszichiátriai osztályokat kell bezárni, és egész régiók maradnak ellátatlanul.
Tringer László közölte, az egészségügy válsága világjelenség, a gazdagabb országok is ugyanazokkal a problémákkal küzdenek, mint hazánk.
A hazai pszichiátria mindig is európai volt, bár a gyógyítás infrastrukturális körülményei rosszabbak a nyugat-európainál, a betegellátás színvonalában nincsen különbség - mondta a társaság elnöke. Tringer László elmondta, a négynapos konferencia iránti széles körű érdeklődést jól mutatja, hogy a kongresszusnak ezerhatszáz regisztrált résztvevője lesz, holott hazánkban nyolcszáz pszichiáter szakorvos praktizál.
A délelőtti plenáris üléseket a pszichiátria és határterületeinek széles spektrumát lefedő előadások követik kilenc szekciókban - tudatta Németh Attila, a MPT alelnöke.
A résztvevők többek között előadásokat hallgathatnak meg a legújabb kutatási eredményekről és terápiás módszerekről, de képzőművészeti kiállítást is megtekinthetnek a szegedi művészetterápiás műhely alkotásaiból.
MTI - fidesz.hu