Nincs, mégis beszélnek róla
A NÉPSZAVA c. napilap 2004. január 28-i számának címlapján megjelent, "Fenyegetik Bencsik bíróját" című cikk a "polgári körök zárt levelezőrendszerére" hivatkozik. Mindenki, de különösen a Népszava előtt természetesen jól ismert tény, hogy ilyen levelezőrendszer nem létezik - írja közleményében Hende Csaba.
Dátum: 2004-01-28 17:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19494
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:27:27.846210, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
K Ö Z L E M É N Y
A polgári körök az alkotmányos rend alapján jöttek létre, a haza ügyéért elkötelezett polgárok mozgalmaként. Céljuk nem a sebek osztogatása, hanem mindig azok begyógyítása volt. A polgári körök szellemiségével ellentétes mindennemű fenyegetőzés, megfélemlítés.
A NÉPSZAVA c. napilap 2004. január 28-i számának címlapján megjelent, "Fenyegetik Bencsik bíróját" című cikk a "polgári körök zárt levelezőrendszerére" hivatkozik.
Mindenki, de különösen a Népszava előtt természetesen jól ismert tény, hogy ilyen levelezőrendszer nem létezik.
A polgári köri mozgalomnak két hivatalos megjelenési formája van az interneten: az egyik a www.hajramagyarorszag.hu honlap, a másik a Demokrácia Központtól származó e-mail üzenetek. (Ez utóbbiakat a Soros Alapítvány dicséretes buzgalommal a saját honlapján is közzétette.)
Sajnálattal kell megállapítanom, hogy ez a durva hamisítás beleillik abba a provokáció-sorozatba, amely immár hetek óta tart, és amelynek nyilvánvaló célja a polgári körök lejáratása.
Felszólítom a Népszava szerkesztőit, hogy a jövőben tartózkodjanak a hasonló magatartástól.
Budapest, 2004. január 28.
Dr. Hende Csaba
országgyűlési képviselő (MDF)
polgári körök koordinátora