Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Fidelitas népszerű a fiatalok körében

A Fidelitas tízezer főt meghaladó tagsággal rendelkezik, és az alapszervezetek száma megközelíti a 250-et; feladata az, hogy a fiatalokat közelebb vigye a közélethez, és emellett biztosítsa a Fidesz politikai utánpótlását - mondta Rogán Antal, az ifjúsági szervezet alelnöke szerdán Gyulán.


Dátum: 2004-01-28 18:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19497
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:27:28.812996, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidelitas és a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség kapcsolatát jellemezve közölte: "azt gondolom, hogy a szövetségen belül a Fidelitas kiemelt státust élvez, hasonlóan a Magyar Kereszténydemokrata Szövetséghez és a Kisgazda Polgári Egyesülethez". Hozzátette: "azt is mondhatnám, hogy belül is vagyunk a szövetségben, meg bizonyos értelemben kívül is".

Rogán Antal a továbbiakban elmondta, hogy tagságuk jelentős része nem tagja a Fidesznek, de nincs is szándék arra, hogy mindenki belépjen a pártba. Szerinte ugyanis a Fidelitasnak az a feladata, hogy a fiatalokat közelebb vigye a közélethez, és emellett biztosítsa a Fidesz politikai utánpótlását.

"Az utánpótlás keretében azokat biztatjuk belépni a Fideszbe, illetve politikai szerepvállalásra, akiknél a közélet iránti elkötelezettség az átlagosnál egy kicsit erősebb" - szögezte le.

A politikus elmondta, hogy a legutóbbi országgyűlési választások után a korábbi kettő helyett immár hét képviselőjük foglal helyet a Fidesz országgyűlési frakciójában. Hozzáfűzte: az önkormányzatokban, a megyei közgyűlésekben több mint száz képviselő a Fidelitas tagja.

A közelgő európai parlamenti választásokról szólva Rogán Antal kiemelte, hogy Gyürk András, a Fidelitas elnöke tölti be a Fidesz kampányfőnöki tisztségét és foglalja el az EU-lista hatodik helyét, de a 13. helyen is olyan ember szerepel - Rákosi Balázs személyében -aki sok szállal kötődik a Fidelitashoz.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek