Pénzüket követelik a Parmalat beszállítói
A tejtermelők azt várják a Parmalat Hungaria Rt. szombatra összehívott, tulajdonosi közgyűlésétől, hogy állítsa helyre a vállalat fizetőképességét - mondta szerdán a termelők konzorciumának vezetője.
Dátum: 2004-01-28 19:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19499
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:27:29.514271, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A fizetőképesség helyreállítása érdekében a tulajdonosok vagy döntsenek a cég feltőkésítése mellett, vagy tekintettel arra, hogy - a vállalat könyvvizsgálójának év végi, cégbírósági nyilatkozata szerint - a társaság jelenlegi vagyona nem nyújt fedezetet a fennálló követelések teljesítésére, a vállalkozást "engedjék át a hitelezők tulajdonába" - tette hozzá Istvánfalvi Miklós.
A vállalat vezetőivel folytatott szerdai megbeszélést követően a konzorcium képviselője elmondta: egyelőre csak szóbeli ígéretet bírnak arra, hogy a termelők által a megállapodást követően átadott tej árát a jövőben hetenként kifizeti a Parmalat. A szerződés tervezetet írásban még nem kapták kézhez.
A tejtermelők garanciát kértek arra, hogy a decemberben beszállított, és mindeddig ki nem fizetett tej árát egy hónapon belül megkapják. Továbbá, hogy a novemberben átadott szállítmányok értékét a megállapodás szerinti ütemezésben, a januárit pedig a szerződésben foglaltak szerint egyenlíti ki a cég.
Istvánfalvi Miklós hangsúlyozta: a tejtermelők többsége kitart a Parmalat mellett, és felelősséget érez a székesfehérvári gyár jövőjéért, az ott foglalkoztatott félezer dolgozó sorsának alakulásáért. Azonban ha rövid határidőn belül nem születnek meg az általuk kért döntések, elfogy a türelmük - mondta.
A Parmalat ugyanis már 700 millió forintnál is nagyobb összeggel tartozik a beszállítóknak - tette hozzá.
MTI - fidesz.hu