Orbán Viktort egyre többen szeretnék hallgatni
Orbán Viktor miniszterelnök úr az idén is elfogadta a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület felkérését, hogy az egyesület rendezvényén tartsa meg évértékelő beszédét. Az eseményre február 10-én kerül sor. Az elmúlt évekhez hasonlóan most is nagy az érdeklődés. Jó érzés, hogy egyre többen vannak azok, akik Orbán Viktort szeretnék hallgatni - nyilatkozta Weszelovszky Zoltán az egyesület főtitkára.
Dátum: 2004-01-29 06:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19506
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:27:31.865253, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A rendezvényen kizárólag belépőjeggyel lehet részt venni, melyet a korábban leadott igények szerint, az egyesület tagjainak tudunk csak biztosítani - mondta Weszelovszky Zoltán.
A nagy érdeklődésre tekintettel a Hír Televízió egyenes adásban közvetíti az évértékelőt, amit később többször is megismételnek, tette hozzá a főtitkár.
fidesz.hu