Pert nyert a Sapientia
Első fokon pert nyert a kolozsvári városházával szemben az Erdélyi Magyar Tudományegyetemet (EMTE) működtető Sapientia Alapítvány az oktatási intézmény kétnyelvű táblájának ügyében.
Dátum: 2004-01-29 08:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19513
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:27:33.984539, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Farkas Emőd, a Sapientia Alapítvány irodavezetője szerda este tájékoztatta erről az MTI-t. A Sapientia azért fordult a kolozsvári közigazgatási bírósághoz, mert a város urbanisztikai bizottsága kétszer is elutasította az alapítványnak azt a kérését, hogy a történelmi városközpontban tavaly felavatott Bocskai-ház bejárata fölé románul és magyarul egyaránt írják ki az alapítvány nevét.
Az alapítvány már tavaly nyáron benyújtotta a tábla felszereléséhez szükséges iratokat. A polgármesteri hivatal urbanisztikai bizottsága azzal a kifogással utasította el a kérelmet, hogy az alkotmányellenes, mivel Romániában az egyedüli hivatalos nyelv a román. Később az alapítvány fellebbezése sem járt nagyobb sikerrel, ezért a Sapientia a közigazgatási bírósághoz fordult.
A szélsőségesen nacionalista Gheorghe Funar polgármester által irányított városvezetés következetesen harcolt az elmúlt években a magyar nyelvű feliratok ellen. A városban, amelynek lakossága 18 százalékban magyar ajkú, csak elvétve lehet magyar feliratú cég- és intézménytáblákat találni.
A magyar kormány 2000-ben hozta létre az erdélyi magyar nyelvű magánegyetemet, amelynek megalapítását az erdélyi magyar történelmi egyházakra bízta. A felsőoktatási intézmény évente 2 milliárd forinttal részesül a magyar költségvetésből. Három helyszínen - Kolozsváron, Marosvásárhelyen és Csíkszeredában - folyik az oktatás.
Az intézményben tizennyolc szakon mintegy másfélezer diák tanul.
fidesz.hu