Faludi Sándor: A Medgyessy-kormány nem mer szembesülni a súlyos válsággal
A Medgyessy-kormány vélhetően csupán időhúzó, figyelemelterelő kommunikációs színjátéknak szánta a kerekasztal-tárgyalásokat. Nem mer szembesülni azzal a súlyos válsággal, amely a magyar mezőgazdaság minden ágazatát és szektorát lebénítja írja közleményében Faludi Sándor, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Gazda Tagozatának elnöke.
Dátum: 2004-01-29 09:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19515
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:27:34.579826, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Nem lepett meg bennünket az MDF sikertelen kísérlete az agrárkerekasztal összehívásával kapcsolatban. Beigazolódott az a feltételezésünk, amelyet már az ezzel kapcsolatos 2004. január 22-én a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumban megtartott egyeztetőbizottsági ülés után megtartott sajtótájékoztatón is megfogalmaztunk:
A Medgyessy-kormány vélhetően csupán időhúzó, figyelemelterelő kommunikációs színjátéknak szánta a kerekasztal-tárgyalásokat. Nem mer szembesülni azzal a súlyos válsággal, amely a magyar mezőgazdaság minden ágazatát és szektorát lebénítja.
Ez derült ki ma Medgyessy Péter miniszterelnök és Medgyasszay László MDF-es agrárpolitikus megbeszélésén is.
A Fidesz Gazda Tagozata éppen ezért értelmetlennek látja a kormánnyal való tárgyalások további folytatását és támogatja a gazdák spontán kezdeményezéseit - amelyet az ország minden részéből eljuttattak hozzánk - egy széles körű, országos méretű demonstráció mielőbbi megszervezésében.
Faludi Sándor
A Fidesz - Gazda Tagozatának elnöke
2004. január 28.