Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A hülyeség, ha fájna - 2004. január 29.

"Az elmúlt több mint másfél év nehéz volt nekem, tanulságos, de mindenekelőtt szép" - mondta hétfőn László Csaba az Országgyűlésben, a kormánypártok által meghiúsított rendkívüli ülés előtt.


Dátum: 2004-01-29 13:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19527
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:27:38.488575, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A menesztett pénzügyminiszter búcsúzóul egy skót költő versével kívánta "szemléltetni a poszt örök hálátlan voltát". Bár nevét nem ejtette ki, mi a fidesz.hu olvasóinak eláruljuk, hogy az Arany János fordításában, László Csaba előadásában hallott vers szerzője Robert Burns, aki történetesen nemcsak poéta, de finánc is volt.

Az ördög elvitte a fináncot

"Jött az ördög hegedűszóval,

elvitte a fináncot;

és minden asszony így kiált:

"Belzebub, éljen a táncod!"

Az ördög, az ördög,

az ördög e tánccal

oda van, oda van,

oda van a finánccal.

"Cefrét verünk, főzünk, italt,

lakomát csapunk, nagy táncot:

szépen köszönjük, Körmös úr,

hogy viszed a fináncot!"

Az ördög, az ördög,

az ördög e tánccal

oda van, oda van,

oda van a finánccal.

"Van csárda-tánc, kuferces, lánc,

tudunk polkát és fráncot:

de legjobb tánc az ördögé,

hogy viszi a fináncot."

Az ördög, az ördög,

az ördög e tánccal

oda van, oda van,

oda van a finánccal.

László Csabát pénzügyminiszterré Medgyessy Péter nevezte ki, és hogy költővel szóljunk, az elbocsátó szép üzenet is Medgyessy műve. A vers elhangzásakor távol lévő kormányfő hozta-vitte a pénzügyminiszter tisztébe képzelt fináncot...

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek