Szájer József: minden pártnak jogában áll megfogalmazni értékeit
Szájer József, a Fidesz alelnöke meglepőnek nevezte magyar szocialista politikusok ideges reagálását az Európai Néppártnak (EPP) arra a határozattervezetére, amely egyebek között szorgalmazza, hogy az egykori kommunista rendszerek vezető illetékesei ne tölthessenek be tisztségeket az EU-ban. A határozat lényege az egykori kommunista rendszerek elítélése és az áldozataikról való megemlékezés- mondta Szájer József csütörtökön.
Dátum: 2004-01-29 15:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19531
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:27:39.764461, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
- Csodálkozom, hogy a szocialisták, akik tudomásom szerint szintén elítélik a kommunista diktatúrák törvénytelenségeit, ennyire éles bírálattal illetnek egy ilyen határozatot - mondta az MTI-nek Brüsszelben Szájer József. A határozat lényege az egykori kommunista rendszerek elítélése és az áldozataikról való megemlékezés. Ennek jegyében javasolja a törvénytelenségek feltárásával foglalkozó dokumentációs és kutatóközpont létrehozását, valamint egy összeurópai emléknap kijelölését, illetve az áldozatok emlékművének felállítását - fűzte hozzá.
Az EPP európai parlamenti csoportja szerdán fogadta el a határozattervezetet, amelyet a párt február 4-5-én Brüsszelben rendezendő kongresszusa elé terjesztenek. A dokumentum felszólítja mindazokat, akik politikai tisztséget kívánnak betölteni az EU intézményeiben, tárják fel a volt kommunista államokban folytatott szakmai és politikai tevékenységüket, és ne vállaljanak uniós tisztséget, ha korábban e rendszerek elnyomó apparátusához tartoztak. Az újjáválasztandó Európai Parlament (EP) politikai csoportjait az EPP arra kéri, hogy ne fogadjanak tagjaik közé olyanokat, akik vezető szerepet játszottak a korábbi kommunista rendszerekben.
A tervezet e részeivel kapcsolatban Szájer József megállapította: minden pártnak jogában áll, hogy megfogalmazza az általa vallott demokratikus értékeket. Ezek közé tartozik az is, hogy azok a személyek, akik aktív tevékenységet folytattak a korábbi elnyomó rendszerekben, lehetőleg tartózkodjanak az európai szintű politikai szerepvállalástól. Mint mondta, ezt az elvet alkalmazták például Németországban és Csehországban is. A tervezet erre vonatkozó pontja pedig német, illetve balti országokból érkezett képviselők javaslatára került bele a szövegbe - mondta a képviselő. Szerinte éppen e mozzanat bizonyítja, hogy ez nem magyar belpolitikai kérdés, nem azzal függ össze, hogy milyen viták folynak a Fidesz és az MSZP között, hanem európai szintű probléma. Ami pedig a személyi kérdéseket illeti, akinek nem inge, ne vegye magára. Mindenki el tudja dönteni, milyen szerepet játszott korábban az elnyomó szervezetekben. A határozat egy elvi álláspont európai szintű kinyilvánítása, mi ezzel semmilyen belpolitikai vitát nem akartunk kezdeményezni - jelentette ki Szájer József, hozzáfűzve, hogy mindennek semmi köze az európai választási kampányhoz. Az EPP törekedni fog arra, hogy az Európai Parlament egésze is elfogadjon egy ilyen határozatot, illetve más európai fórumokon is képviselni fogja a benne foglaltakat - mondta.
Kósáné Kovács Magda, az Országgyűlés EP-megfigyelő csoportjának tagja úgy nyilatkozott, hogy az EPP dokumentuma a megosztás, a szétszakítás szándékát jelzi. A csoport egy másik szocialista tagja, Hegyi Gyula felháborítónak nevezte, hogy a júniusban esedékes EP-választásokat valakik arra használják fel, hogy ismét újrakezdjék a gyűlölködést és a társadalom politikai megosztását.
MTI - fidesz.hu