Újabb pert nyert Orbán Viktor
Csütörtökön a Fővárosi Bíróság első fokon elmarasztalta Bozóki Andrást, valamint a Magyar Hírlap Könyv - és Lapkiadó Rt. - t, mint alpereseket, mert megsértették Orbán Viktor személyiségi jogait.
Dátum: 2004-01-29 18:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19540
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:27:42.471129, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Bíróság megállapította, hogy az alperesek megsértették Orbán Viktor személyiségi jogait, amikor a Magyar Hírlap 2003. szeptember 5-én megjelent számában azt a hamis látszatot keltették, hogy az úgynevezett Tiszti Kaszinó eladását Orbán Viktor személyes meggazdagodására használta volna fel.
A Bíróság az alpereseket eltiltotta a további jogsértésektől, valamint kötelezte őket, hogy az ítélet jogerőre emelkedését követően a Magyar Hírlapban tegyék közzé a jogerős ítélet rendelkező részének jogsértést megállapító részét, valamint fejezzék ki a jogsértés miatti sajnálkozásukat is.
A Bíróság egyetemlegesen kötelezte az alpereseket, hogy fizessenek meg 500 ezer forint nem vagyoni kártérítést is a felperes részére.
fidesz.hu