Szijjártó Péter jogi lépéseket tesz Gyurcsány ellen
Szijjártó Péter fideszes országgyűlési képviselő az MTI-nek csütörtökön nyilatkozva bejelentette, hogy jogi lépéseket tesz Gyurcsány Ferenc sportminiszter ellen, aki szavait hazugságnak minősítette.
Dátum: 2004-01-29 19:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19542
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:27:43.083965, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szijjártó Péter szerdai sajtótájékoztatóján azt mondta: a sportminiszter volt érdekeltségi körébe tartozó cégek a kormányváltás óta több állami megbízást is kaptak. Gyurcsány Ferenc aznap közölte az MTI-vel, hogy pert indít fideszes képviselő ellen. Mint mondta, "véget kell vetni a rágalmazás politikájának, mely szerint fideszes képviselők nyilvánvaló hazugságokat állítanak". Szijjártó Péter elmondta: "mivel tegnap Gyurcsány Ferenc nyilatkozatában azt állította, hogy hazugságokat mondtam a sajtótájékoztatón, ezért kénytelen vagyok én magam is a jogi lépéseket vele szemben megtenni".
Hozzátette: szerdai sajtótájékoztatóján tényeket közölt, mire Gyurcsány Ferenc feljelentést, vagy pert helyezett kilátásba, "ahelyett, hogy őszintén és minden részletre kiterjedően válaszolna a világosan megfogalmazott" kérdésekre. A fideszes képviselő szerdai sajtótájékoztatóján azt mondta: nem csökken a sportminiszter egykori érdekeltségi körébe tartozó cégek "étvágya" a kormányváltás óta sem, az érintett társaságok több állami megbízást is kaptak. Szijjártó Péter példaként említette a Perfekt Rt.-t, amely - mint mondta - megbízásokat kapott a földművelésügyi tárcától, az adóhivataltól és a foglalkoztatási hivataltól.
mno.hu - fidesz.hu