Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Rumjancev az orosz-iráni nukleáris együttműködésről

Oroszország nukleáris együttműködése Iránnal az orosz atomenergetikai miniszter szerint teljesen megfelel a nemzetközi jognak, és tökéletesen átlátható. Alekszandr Rumjancev pénteken fejtette ki ezt a véleményét, kevéssel azelőtt, hogy találkozik a Moszkvában tartózkodó John Bolton fegyverzetellenőrzési és nemzetközi biztonsági ügyekben illetékes amerikai külügyi államtitkárral, aki éppen az orosz-iráni együttműködéssel kapcsolatos amerikai aggodalmakat kívánja felvetni előtte.


Dátum: 2004-01-30 07:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19549
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:27:45.180954, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az orosz miniszter a tervek szerint Iránba utazik a jövő hónapban, hogy a busehri atomerőmű építésének felgyorsításáról tárgyaljon teheráni illetékesekkel. Az orosz cégek által épített iráni atomerőművel szemben Washingtonnak régóta kifogásai vannak, és már többször is óvta Moszkvát az Iránnal folytatott nukleáris együttműködéstől.

Bolton arra akarja rábírni az orosz vezetőket, hogy ne adjanak el nukleáris fűtőanyagot eme atomerőmű számára, amíg Teherán nem bizonyítja egyértelműen a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség előtt, hogy nincs atomfegyverek előállítását célzó programja.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek