Kétszáz éve született Bajza József
Kétszáz éve, 1804. január 31-én született a Heves megyei Szücsiben Bajza József költő, kritikus, szerkesztő, publicista, a reformkor irodalmi életének egyik vezéralakja.
Dátum: 2004-01-30 09:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19556
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:27:48.311951, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Birtokos nemes családból származott, 1811-től a gyöngyösi ferences gimnáziumban, majd a pesti piaristáknál tanult. Itt kötött barátságot Toldy Ferenccel, később a pesti egyetem filozófiai fakultására is együtt jártak, Dayka Gábor és Kazinczy munkáit olvasták, s látogatták mentorukat, Virág Benedeket.
Bajza 1822-ben jogot kezdett tanulni, majd Pozsonyban ment egy évre német szóra. Első romantikus versei (Esthajnal, Borének, Andalgás) a Kisfaludy Károly szerkesztette Aurorában jelentek meg. A korábbi ódák és elégiák helyett a lírában ő honosította meg a dal műfaját, különösen helyzetdalaival teremtett iskolát. Szentimentális, borongós versei a kor ízlését adták vissza. Kisfaludy barátsága révén az Aurora irodalmi köréhez, a nyelvújítás vitáiban a neológusokhoz csatlakozott. Elbeszéléseket írt és fordított az évkönyv számára, főleg német írók, valamint Kölcsey hatott rá.
Fontos tanulmányt írt a Tudományos Gyűjteménybe az epigrammáról, emiatt keveredett vitába Szentmiklóssy Alajos költővel. Figyelmeztetés... című röpirata váltotta ki az ún. conversations-lexikon pört, mely azzal kezdődött, hogy Döbrentei Gábor szerkesztő le akarta beszélni a lexikon kiadóját az aurorások bevonásáról. A vita, melyben Bajza három cikket is írt, túlnőtt a kiinduló témán, s a szakértelem és a feudális tekintély-elv konfliktusává vált.
1831-ben indította meg a Kritikai Lapokat, ennek első számában jelent Toldyval írt cikke, mely támadta Kazinczyt Pyrker János egri érsek német nyelvű műveinek lefordítása miatt, ez távolította el Kazinczyt az aurorásoktól. Itt adta közre A román-költésről című regényelméleti tanulmányát, kritikusként Lessinget tekintette példaképének. Kisfaludy 1830-as halála után 1837-ig Bajza szerkesztette az Aurorát, a tulajdonjog kérdésében vitába keveredett Szemere Pállal, aki ellen-Aurorát indított. Az Aurora-per az első írói tulajdonjogi ügy volt Magyarországon. Vitáiban Bajza sokszor kíméletlen volt, az irodalomban csak a tehetséget ismerte el, a társadalmi előjogokat nem, az írók függetlenségét és az irodalmi lelkiismeretesség elvét hangsúlyozta. 1832-37-ig a Társalkodó szerkesztője is volt. Az Aurorában jelentek meg Gróf Koháry István, és Coriolán című tanulmányai továbbá Ottilia című levélregénye. Népszerű hazafias és szerelmi verseinek többsége z érzelmes almanach-líra stílusában íródott, 1835-ös Versek című kötete saját műveit és fordításait is tartalmazta. Lírája az 1840-es években és a szabadságharc után érte el csúcspontját, a Honfidal 1845-ben, a Jóslat 1850-ben keletkezett. Összegyűjtött verseit 1857-ben Toldy jelentette meg. 1831-ben lett a Magyar Tudós Társaság levelező, 1832-ben rendes tagja. Vörösmartyval és Toldyval alkották az irodalom triumvirátusát, 1837-43 közt ők szerkesztették az Athenaeum folyóiratot, s a kritikai Figyelmezőt. Bajzát erősen foglalkoztatta a színház, a Külföldi Játékszín című könyvsorozatot 1830-ban indította, ám ebből csak egy kötet jelent meg. Dramaturgiai és logikai leckék című dolgozata a kritikusokra igyekezett hatni, 1837-38-ban a Pesti Magyar Színház első igazgatójaként megalapozta annak műsorpolitikáját és szervezetét. Röpirata, a Szózat a pesti magyar színház ügyében (1839) javasolta egy nemzeti színház létrehozását. Ezután Vörösmartyval felváltva írta az Athenaeum Magyar Játékszíni Krónikáját. A színi hatásról 1842-ben lefolyt vitában a francia romantikus dráma mellett foglalt állást a német szentimentális darabokkal szemben. Az 1840-es években támogatta Petőfi jelentkezését, történetírással és politikai publicisztikával foglalkozott, az első témakörben fordított is. A hajdankor címmel írt tanulmánya felvilágosult, antiklerikális szemléletét tükrözi. Nemzetiség és nyelv címmel tartott akadémiai beszéde az elnemzetietlenedés ellen emelt szót. A Nemzeti, majd 1847-től az Ellenzéki Kör tagja lett, 1847-ben az Ellenőr című politikai évkönyvet, 1848-ban a Kossuth Hírlapja című napilapot szerkesztette.
A szabadságharc veresége után sógorával, Vörösmartyval együtt Szatmár és Heves megyében bujdosott, 1851-ben tért vissza Pestre, de már csak néhány verset írt az elnyomatás ellen (Fohászkodás, Haynau-dal, Jóslat). 1853-ban egészsége megrendült, anyagi helyzete megromlott, elborult elmével halt meg, 1858. március 3-án Pesten.
Bajza a reformkor irodalmi életének egyik vezéralakja volt, a polgáriasodó magyar szellemi élet nevében emelt szót a rendi-hűbéri hagyományok konzerválása ellen. Irodalomszervezői munkássága és az eszmei alapon nyugvó kritikát létrehozó tanulmányai a legfontosabbak.
MTI - fidesz.hu